Lakáspályázatok Józsefvárosban – 2024. március

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Lakáspályázatok Józsefvárosban lakaspalyazat.jozsefvaros.hu

Józsefvárosban az önkormányzati bérlakáshoz jutás elsődleges formája a lakáspályázat. Az Önkormányzat célja, hogy évente legalább 3 alkalommal hirdessen meg lakáspályázatokat. A 2024 márciusi lakáspályázati fordulóban összesen 18 darab lakást hirdetünk meg: ezek között vannak felújítottak és felújítandóak is, illetve olyanok, amelyekre csak önkormányzati bérlők jelentkezhetnek annak érdekében, hogy a család méretéhez jobban igazodó vagy magasabb komfortfokozatú lakásokba költözhessenek jelenlegi bérleményükből.

FONTOS: Az Önkormányzat három pályázatot is meghirdet, de egy pályázó csak egy típusú pályázatra jelentkezhet.

FONTOS: A pályázó az általa kiválasztott pályázaton belül legfeljebb 2 lakásra nyújthat be pályázatot.

Részletes leírások: https://lakaspalyazat.jozsefvaros.hu

Felújított lakások- lakással nem rendelkezők részére (8 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakástulajdonnal vagy önkormányzati lakás vagy Józsefvárosi Lakásügynökség által bérbeadott lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éve állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban (a kivételek a pályázat részletes leírásában olvashatóak). A pályázati jelentkezés felső jövedelemhatárhoz kötött: azok a jelentkezők pályázhatnak érvényesen, akik esetében az együtt költözőkkel létrejövő háztartás nettó jövedelme nem haladja meg fogyasztási egységenként a 286 700 forintot.

 

1 fős 2 felnőtt 1 felnőtt,

1 gyerek

1 felnőtt,

2 gyerek

2 felnőtt,

1 gyerek

2 felnőtt,

2 gyerek

2 felnőtt,

3 gyerek

Felső jövedelmi korlát 286 700 Ft 430 050 Ft 430 050 Ft 516 060 Ft 573 400 Ft 659 410 Ft 745 420 Ft

Felújítandó lakások lakással nem rendelkezők részére (6 db.)

Ez a pályázat azoknak a lakástulajdonnal vagy önkormányzati lakás vagy Józsefvárosi Lakásügynökség által bérbeadott lakás bérleti jogával nem rendelkező jelentkezőknek szól, akik legalább egy éve – megszakítás nélküli – állandó bejelentett lakcímmel, vagy legalább egy éves tartózkodási hellyel rendelkeznek Józsefvárosban (a kivételek a pályázat részletes leírásában olvashatóak). A pályázaton kis méretű, felújítandó lakásokat hirdetünk meg. A pályázat feltétele, hogy a jelentkező vállalja a megpályázott lakás felújítását és a kötelező felújítások becsült költségének ⅓-ával igazoltan rendelkezik a pályázat benyújtásakor.

Minőségi csere lakások önkormányzati bérlők részére (4 db.)

Ez a pályázat azoknak szól, akik legalább 2 éve józsefvárosi önkormányzati tulajdonú lakás bérlői, nem rendelkeznek lakóingatlan tulajdonjogával, illetve az Önkormányzattal szemben nem áll fenn bérleti díj-, külön szolgáltatási díj hátralékuk, és nincs közmű tartozásuk. A meghirdetett négy lakás mindegyike felújított és legalább két szobás. A pályázat lehetővé teszi bérlőink számára, hogy a családjuk összetételéhez jobban passzoló, magasabb komfortfokozatú lakásba költözhessenek jelenlegi bérleményükből.  A pályázat feltétele, hogy nyertes pályázat esetén a jelentkező vállja jelenlegi bérleménye visszaadását rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban.

Meddig lehet benyújtani a pályázatokat?

A pályázat benyújtási határideje: 2024. április 29. 18 óra

Kérdése van? Forduljon hozzánk!

Segítséget kérhet a JSZSZGYK Lakhatási csoportjánál ügyfélfogadási időben, valamint időpontfoglalás után a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján minden kedden, szerdán és csütörtökön. Időpontot foglalhat a Zöldszámon, a Hivatal központi számán vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán.

tel: +36 1/459-2100 (Központ) vagy +36 80/277-256 (Zöld szám)

Lakáspályázati tanácsadó fórum

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sajnos sok pályázat bizonyul érvénytelennek, ezért az önkormányzat új lehetőségeket teremt a leendő pályázóknak, ahol segítséget, tanácsot kaphatnak a pályázatok kitöltésében. Jöjjön el Ön is a lakáspályázati tanácsadó fórumra!

Ha segítségre van szüksége:

– a lakáspályázati folyamat megértésében,

– a fontos határidők megismerésében,

– a jelentkezési lap kitöltésében,

– a szükséges mellékletek beszerzésének megismerésében,

– egyéni kérdések megválaszolásában,

a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai várják Önt lakáspályázati tanácsadó fórumunkon a Kesztyűgyárban március 27-én 18 órától vagy április 9-én 18 órától.

További információ: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztály, Vagyongazdálkodási Iroda: vagyongazdalkodas@jozsefvaros.hu

+36 1/459-2251, +36 1/459-2276

Létrehoztuk az önkormányzat lakáspályázati hírlevelét, amire itt tud feliratkozni.

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!