Gutjahr Zsuzsanna

Bemutatkozás

Gutjahr Zsuzsanna vagyok, a Tulajdonosi Bizottságban a civil hang. Végzettségemet tekintve pedagógiai, gazdasági, társadalomtudományi, ökológiai képesítéseket szereztem különféle szinteken. Legutóbb civil és közösségfejlesztői MA diplomámat vehettem át.
Sosem voltam pártnak tagja, nem töltöttem be állami hivatalt, a szó legklasszikusabb értelmében szellemi szabadfoglalkozásúként dolgoztam.2019-ben csatlakoztam a c8, Civilek Józsefvárosért Társasághoz, amely ökológiai alapon gondolkozó helyi civil szervezetként kíván tenni egy szolidárisabb és zöldebb kerületért. 2019 ősze óta képviselem ezeket az értékeket bizottsági szinten, ahol igyekszem egyszerre szem előtt tartani a kerületi, hivatali és kisvállalkozói, valamint a lakossági érdekeket. Döntéseimet úgy hozom meg, hogy az szakmai alapon is megállja a helyét és a programunk alapvető céljaihoz is igazodjon. Hosszútávú vízióm egy színes és élhető kerület, ahol a kultúrának, a vállalkozásoknak, a pihenésnek is helye van és nem indul hátrányból, aki itt született. ’99-ben érkeztem Budapestre, a Teleki térre. A kerület azóta nem enged, a Magyar Rádió és más munkahelyek, a barátok és a közösség is ide kötnek. Itt nőttem fel a feladathoz, hogy merjek közéleti döntéseket hozni és ehhez a c8-ban egy csapatra is leltem.
Elmélyültem a civil szféra, a KKV-k és a média világában, jelentős tapasztalatra tettem szert pénzügyi, tréneri és menedzsment területen, most a közszolgálatiságot és az önkormányzatiságot tanulom. Sok még a teendőnk és közös az utunk, együtt a lakossággal, az itt működő cégekkel és intézményekkel. Azon dolgozom, hogy egyedi arculatú, múltját őrző, de mégis XXI. századi kerület legyen Józsefváros.
Forduljanak hozzám bizalommal, ha kérdésük, vagy megjegyzésük van. Tel: +36 30 9940 971, email: zsuzsanna.gutjahr@gmail.com

Testületi tagság
Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság

bizottsági tag

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!