Tarcsay Tibor

Bemutatkozás

Tarcsay Tibor vagyok, a C8 Civilek Józsefvárosért szervezet delegáltjaként 2019. november 21-től vagyok a Kerületfejlesztési, Környezet- és Klímavédelmi Bizottság nem képviselő (külsős) tagja. Emellett az Erdőmentők Alapítvány szóvivője és erdővédelmi koordinátora, valamint a Civil Kollégium Alapítvány munkatársa is vagyok.

Kertvárosból, a XVII. kerületből költöztem a Belvárosba, immár ötödik éve Józsefvárosba. Nagyon szeretek itt élni, de ahogy szinte minden józsefvárosinak, rettenetesen hiányzik a zöldfelület, a természet közelsége. Ez ugyanakkor nem csak az én szubjektív élményem, hanem bizonyítottan ebből származik városlakók számára rengeteg fizikai és mentális stressz, ami a klímaváltozás hatására csak növekedni fog.
Úgy gondolom, hogy a várost nem felülről irányítottan fejleszteni kell, hanem hagyni, hogy magától fejlődjön, a saját céljait megfogalmazza és dolgozzon értük – ebben kell az önkormányzatnak támogatni minden eszközzel. Pikó András programja kijelölte a főbb pontokat, amiket követnünk kell, természetesen a józsefvárosiak folyamatos bevonásával.
A klímaváltozás az életünk minden részét áthatja, így a városfejlesztés sem valósulhat meg anélkül, hogy a hatásait figyelembe ne vennék, és ne az ártalomcsökkentésre és megelőzésre fókuszálnánk. A közterületek át- és kialakítása csakis környezetvédelmi szempontok és a lakosság érdekei alapján valósulhat meg, ez mindent felül kell írjon. Olyan gyors és hatékony intézkedések átvételére van szükség, amiket már sok helyen évek (akár évtizedek!) óta bevezettek és hatékonyan működtetnek, és amik közösségi megvalósítást igényelnek, hiszen a klímaváltozás az emberiség közösségi problémája (és természetesen minden más földi élőlényé is). Józsefváros tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, amiket a korábbi városvezetés a kormányzati igények szerint akart felhasználni – ezeket nem hagyhatjuk parlagon heverni, hanem a közösség és a természet szolgálatába kell állítani.

Delegáló szervezetem:
C8 Civilek Józsefvárosért (elérhetőség: https://www.facebook.com/civilekjozsefvarosert/) egy olyan Magyarországért dolgozik, ahol egymás tisztelete, az egymás iránti bizalom, a szolidaritás, a méltányosság, a nyitottság, a fenntarthatóság, az emberi szabadságjogok tisztelete, az igazságosság és a méltóságteljes emberi élethez való jog érvényesül. Ennek érdekben a szervezet oroszlánrészt vállalt a 2019 őszén zajló önkormányzati választások kampányában, ami végül változást eredményezett a kerület vezetésében. A C8 tovább dolgozik víziójának megvalósításában, és ehhez várja az érdeklődő és tenni akaró állampolgárok csatlakozását.

Amennyiben szívesen segítené a munkámat, vagy esetleg kérdése van hozzám, írjon e-mailt bátran a ttarcsay@gmail.com címre!

Testületi tagságok
Kerületfejlesztési, Környezet- és Klímavédelmi Bizottság

külső bizottsági tag

Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Közterület-hasznosítási Bizottság

külső bizottsági tag

Városüzemeltetési, Közösségfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság

bizottsági tag

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!