Gyalogosbarát és zöld lesz a jövőben a Harminckettesek tere

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Gyalogosbarát és zöld lesz a jövőben a Harminckettesek tere

Kiértékeltük a Harminckettesek tere új terveire beérkezett lakossági véleményeket. A kitöltők többsége támogatja, hogy egy egységes gyalogos tér jöjjön létre a Harminckettesek terén. Az eredmények alapján folytatódik tovább a tér tervezése, a beérkezett javaslatokat, ahol lehet, beépítjük a végleges tervekbe. Szeretnénk, ha Józsefváros főtere egy zöld, gyalogos térként születne újjá, ahol jó időt tölteni.

A kérdőív kiértékelése alapján folytatódik a Harminckettesek tere egységes gyalogos térré alakításának tervezése. A lakossági javaslatokat és igényeket figyelembe vettük, és átfogóan vizsgáltuk a Corvin negyed forgalmi rendjét. Ezek alapján a végleges terveket úgy készíti el a tervező, és a területre vonatkozó szabályokat úgy határozzuk meg, hogy az alábbi feltételek teljesüljenek:

  • A mai szervizút helyén gépjárműforgalom nem lesz. Azonban indokolt esetben (pl. áruszállítás, költözés, mozgássérült és idős személyek szállítása) lehetővé tesszük a behajtást a térre egy rövid szakaszon a Baross utca és a Kis Stáció utca felől. Gépjárművel áthaladni ebben az esetben sem szabad majd a téren.
  • A gépjárművek kihajtási lehetősége megmarad a Kisfaludy utca folytatásában a Baross utcára, de a gyalogosok elsőbbséget élveznek majd a téren.
  • Nem kerülnek ki padok a házak elé.

Miért fontos a Harminckettesek tere átalakítása?

Az utóbbi évtizedekben létrejöttek már biztonságos, zöld, élhető városrészek Józsefvárosban. Ilyen a Palotanegyed a Szabó Ervin tértől a Mikszáth téren át a Lőrinc pap térig. Ennek folytatása lesz a hamarosan megújuló Krúdy utca. De ilyen a Mátyás tér vagy a Corvin sétány is, valamint a napokban átadott Horváth Mihály tér. 

A kísérleti átalakításnak és a távlati tervek elkészítésének fő célja, hogy ebbe a gyalogos folyosóba kapcsoljuk be a Harminckettesek terét is.

2023 nyarán olcsó és költséghatékony eszközökkel átalakítottuk a Harminckettesek terét, hogy kipróbáljuk, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. A kísérleti kialakítást követően visszaállt az eredeti forgalmi rend, 2023 októberében pedig elkészültek a tér koncepciótervei. A Józsefvárosi Önkormányzat akkor arra kérte a kerület lakosait, hogy véleményezzék a nyári időszak kísérleti átalakítását, valamint a megszületett koncepcióterveket. 

Hogyan zajlott a tervek és a kísérleti átalakítás véleményezése?

A véleményezés 2023. november 15-től december 15-ig tartott. A kérdőívezés online és személyes formában zajlott, a személyes kérdezést a Józsefvárosi Önkormányzat önkéntesei, valamint a RÉV8 és a Közösségi Részvételi Iroda munkatársai végezték. Felkerestük a téren és annak közvetlen közelében található lakóházakat, ahol 537 lakás található összesen. Ebből 147 helyen nyitottak ajtót, ahol pedig nem nyitottak ajtót szórólapot hagytunk a véleményezésről.

  • 2023. november 28-án egy tervbemutató fórumon is lehetőségük volt a lakosoknak megismerni a terveket, és elmondani a véleményüket az  önkormányzat és a RÉV8 kollégáinak, valamint a tervezőnek. A teljes elemzés anyaga ezen a linken érhető el, a tervbemutató leiratát itt csatoljuk, az eseményről készült videófelvétel pedig itt tekinthető meg.

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A kérdőívet összesen 655-en töltötték ki, ebből 618 db (607 db magyar és 11 db angol nyelven) kitöltés történt online, míg 37 db  személyes lekérdezés formájában. Az alábbi kördiagram mutatja a kitöltők területi megoszlását:

Kitöltők lakóhely szerinti megoszlása

Kitöltők életkor szerinti megoszlása

Autóbirtoklás aránya a kitöltők körében

A kísérleti kialakításra vonatkozó kérdések

A kísérleti átalakítás a válaszadók kétharmadának inkább vagy nagyon tetszett, negyedük volt vele szemben kritikus. 

Mennyire tetszett önnke a kísérleti átalakítás?

  • Területi bontásban láthatóvá vált, hogy általában a józsefvárosi lakosok esetében magas volt a támogatás mértéke, míg a Harminckettesek tere lakosainak valamivel több, mint a fele (52%-ának egyáltalán nem tetszett, 6%-ának inkább nem tetszett) negatívan értékelte az átalakítást.
  • A kísérleti kialakítást is értékelő válaszadók 43%-a napi szinten, 29%-a heti több alkalommal, 15%-a hetente egyszer, 10%-a havonta és 4% ritkábban használta a teret. 
  • Megkérdeztük, hogy többször vagy kevesebbszer keresték-e fel a teret a kísérleti átalakításnak köszönhetően. A kitöltők fele (51%) nem tapasztalt változást a térhasználatának gyakoriságában, azonban érdekesség, hogy a válaszadók 30%-a éppen az átalakításnak köszönhetően kereste fel a területet többször a mindennapokban.

A kísérleti kialakításra beérkező véleményeket és javaslatokat az alábbiak szerint foglalhatjuk össze:

  • A többi megoldáshoz képest alacsonyabb támogatottsággal rendelkezett a piknikasztal, valamint a tér elszórt pontjaira kihelyezett sárga székek és asztalok.
  • A mozgatható székek helyett többen is javasolták a Blaha Lujza térhez hasonló rögzített ülőhelyes megoldást.
  • Felmerült problémaként, hogy a köztéri bútorokra sokszor rendbontó magatartást tanúsító személyek ültek le, akik hangoskodásukkal és viselkedésükkel zavarták a nyugalmat.
  • Felmerült igényként, hogy az ilyen jellegű kialakítások monitorozása, hatásvizsgálata rendszeres legyen, és gyorsan reagáljon az önkormányzat a felmerülő problémákra.

Amennyiben lesz a jövőben ilyen kísérleti kialakítás a kerületben, ezeket a tapasztalatokat is felhasználjuk majd.

A koncepcióterv támogatottsága

A Józsefvárosi Önkormányzat az OpenSpace Kft.-t bízta meg a Harminckettesek tere megújításának tervezésével. A tervezésnél az volt a fő cél, hogy egységes, szabad használatú tér jöjjön létre, amely a városlakókat szolgálja a zöldfelület növelésével, illetve a tér berendezésével. 

A koncepcióterv szerint a Harminckettesek terén egy fákból, árnyékolószerkezetekből, növénykazettákból, futtatószerkezetekből és ülőbútorokból létrehozott liget alakul ki.

  • A koncepcióterv nem pusztán a buszváró funkcióját erősíti a térnek, hanem az egyedi tervezésű bútorokkal és zöldfelületekkel lehetőséget biztosít a kényelmes várakozásra és a pihenésre.
  • A terv annyi fát helyez el, amennyit a mélyben lévő közművek megengednek. Fák jelennek meg a tér mindkét oldalán, a szobor előtti térrészen és a Baross utca túloldalán is. 
  • A kísérleti kialakítás során kiderült, hogy az ott lakók nem szeretnének padokat a házuk elé, viszont a zöldítésnek örülnek. Ezért a terveken a házak előtt évelőágyásokat alakítunk ki, és helyet hagyunk a vendéglátóhelyek teraszai számára is. 
  • A terv egy egységes, gyalogos tér kialakításával számol, ugyanakkor a véleményezők dönthettek arról, hogy milyen teret látnának viszont a jövőben.

A koncepciótervről részletesebben a Józsefvárosi Önkormányzat és a RÉV8 oldalán tájékozódhatnak.

Az összes kitöltő 84%-a támogatja a tér tervek szerinti kialakítását, és 16%-uk ellenzi.

A bemutatott tervek támogatottsága az összes kitöltő körében

Azok számára, akik a tervekben ábrázolt egységes gyalogos tér kialakítását valamilyen okból nem támogatták, az alábbi három lehetőséget ajánlottuk fel a tér forgalmi rendjére és jövőjére vonatkozóan:

1. lehetőség: A szobor mögötti Kisfaludy utca torkolatban gépjárműkihajtási lehetőség biztosítása a Baross utcára, de a szervizút helyén a bemutatott tervek szerint gyalogos tér kialakítása gépjárműforgalom nélkül.

Kihajtás a Kisfaludy utcán

2. lehetőség: A szobor mögötti Kisfaludy utca torkolatban a gépjárműkihajtási lehetőség biztosítása a Baross utcára, és a szervizúton is behajtási lehetőség biztosítása eseti, célforgalmi jelleggel, külön engedély nélkül, így a bemutatott tervnél kisebb zöldfelület kialakításával.

Kihajtás a Kisfaludy utcán időszakos célforgalom a tér oldalán

3. lehetőség: A szobor mögötti Kisfaludy utca torkolatban és a szervizúton a gépjármű forgalom biztosítása és a parkolóhelyek megtartása, zöldfelületek kialakítása nélkül (ez megfelel a mai kialakításnak, a tér átépítését nem igényli).

Mai állapot: forgalom és parkolás a tér körül

A válaszok megoszlását lakóhelyi csoportok szerint (józsefvárosi kitöltők összesen, a  téren és a környékén élők, valamint kizárólag a téri lakosok) külön-külön is ábrázoljuk úgy, hogy akik nem támogatják a terveket, azok melyik fent felsorolt lehetőség közül melyiket támogatják. Látható, hogy a tervek támogatottsága a téren élők körében is 55%, és 24% ellenez bárminemű beavatkozást a téren.

A bemutatott tervek támogatottsága lakóhelyi megoszlásban

Megvizsgáltuk, hogy miképpen változik az egyes opciók támogatottsága aszerint, hogy a válaszadók rendelkeznek-e autóval, vagy nem. A téren és környékén élő autótulajdonos válaszadók többsége is (57%) támogatja az egységes gyalogos tér kialakítását, míg az autóval nem rendelkezők 86%-a ugyanezt.

A válaszok alapján elmondható, hogy a nagy többség támogatja a terveket. Az is kiderült, hogy a tér kialakításnál a helyi autótulajdonos lakók számára valamilyen módon biztosítanunk kell behajtási lehetőséget a térre, a házak elé indokolt esetekben.

Kérdőívünkben javaslataikat és véleményüket is megoszthatták a kitöltők, mely észrevételeket figyelembe vettük, és ahol lehetett, befogadtuk a tervezési folyamatba. Az alábbiakban olvashatják a leggyakrabban felmerülő témaköröket:

  • Zöldfelületek kialakítására, elrendezésére, zöldfelületi megoldásokra beérkező javaslatok
      • Közbiztonság érdekében áttekinthető elemek
      • Talajkapcsolatos fák elhelyezése a növényládák helyett
      • Lugas, növénnyel befuttatott árnyékoló
      • Kevesebb térkő, több zöldfelület
  • Közbiztonság, köztisztaság állapotának folyamatos ellenőrzése
  • Padok kihelyezése kizárólag a buszmegállóba és annak környékére, valamint a megállóhely esővédettségének biztosítása
  • Elfekvésre nem alkalmas padok használata
  • További köztéri bútorokra beérkező javaslatok (pl. ivókút, kerékpártároló)
  • Szociális problémák megoldása és figyelembevétele a tervezés során
  • Lakosok parkolásának és közlekedésének megoldása, áruszállítás gördülékenységének biztosítása
  • A téren élőknek több, mint a fele nem támogatta a kísérleti kialakítás megoldásait, ugyanakkor a tér közvetlen közelében élők 60%-ának tetszett a kísérleti átalakítás. Az erre az időszakra vonatkozó visszajelzéseket ugyancsak figyelembe fogjuk venni a jövőbeni projektjeink esetében.

A témakörökre beérkező részletes válaszainkat az alábbi excel táblában érhetik el: Harminckettesek tere – Beérkezett javaslatok, kérdések, vélemények. Az excel táblában a témakörönként (pl. zöldfelületi kérdések, köztéri bútorokra vonatkozó javaslatok) létrehoztunk egy-egy alfület, hogy könnyebben nyomon követhetőek legyenek a különböző kérdésekre adott válaszadói javaslatok.

Az eredmények alapján folytatódik tovább a Harminckettesek tere tervezése. A kivitelezés a szükséges lebonyolítási lépéseket követően legkorábban 2025. őszén kezdődhet el, a teljes pénzügyi fedezet az önkormányzat 2025. évi költségvetésében lesz esedékes. 

Az önkormányzat célja a minél hatékonyabb lakossági parkolási rendszer kialakítása, ezért jelenleg előkészítés alatt van egy olyan rendszer, amellyel a lakók jelentős kedvezménnyel vehetnék igénybe mélygarázsokban lévő parkolóhelyeket. 

Köszönjük, hogy megosztották velünk a véleményüket, a javaslataikat a tér fejlesztésével kapcsolatban! A teljes elemzés anyagát ezen a linken érhetik el.

Amennyiben szeretné követni a Harminckettesek terével kapcsolatos híreket, iratkozzon fel a RÉV8 hírlevelére: https://rev8.hu/hirlevel/

További információért látogasson el a https://rev8.hu/harminckettesektere/ oldalra.

 

 

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!