A Józsefvárosi Önkormányzat 2020-ban létrehozott Közösségi Részvételi Irodája (KRI) ötödik éve dolgozik azért, hogy a józsefvárosiakat bevonja a kerületi önkormányzásba.
A helyi közügyek intézésében a lakosok akkor tudnak érdemben részt venni, ha az önkormányzat működéséről naprakész és közérthető információt kapnak, valamint léteznek a aktív önszerveződő közösségek, amelyek maguk is dolgoznak a helyi kihívások megoldásán és képviselik az érdekeiket a döntéshozók felé. A KRI feladata Józsefváros részvételi koncepciójával összhangban ezért a demokratikus párbeszéd csatornáinak fenntartása mellett egyfelől az átlátható önkormányzati döntéshozatal feltételeinek biztosítása, másfelől a helyi közösségek és civil szervezetek támogatása, együttműködések építése.
Az alábbiakban beszámolunk a Részvételi Iroda 2025-ös tevékenységéről és 2026-os feladatairól. Ha szeretne naprakész információt kapni az iroda munkájáról, kövessen minket Facebookon és iratkozzon fel a Józsefvárosi Önkormányzat részvételi hírlevelére!
Az Iroda működése
2025-től a Közösségi Részvételi Iroda önálló irodaként működik a Társadalmi Kapcsolatok Ügyosztály részeként, az Ügyfélszolgálati és Pályázati Irodával együtt. Az ügyosztály elemzi és fejleszti a teljes önkormányzat ügyfélkapcsolatait, az Ügyfélszolgálati Iroda fogadja és kezeli a megkeresések nagy részét személyesen és online, üzemelteti az önkormányzat zöld számát (+36 80/277-256) és problémabejelentő applikációját. A Részvételi Iroda feladata pedig a társadalmi kapcsolatok és az állampolgári részvétel erősítése. A részvételiséggel kapcsolatos tevékenységek szakpolitikai felügyeletét alpolgármesterként Udvarhelyi Tessza, a Részvételi Iroda korábbi vezetője látja el.
A tavalyi évben számos, korábban a KRI által kezdeményezett tevékenység (pl. nem magyar anyanyelvűek bevonása, női köztér-elnevezések, állatvédelmi programok) új önálló irodákhoz vagy szakreferensekhez (pl. Esélyegyenlőségi Iroda, állatvédelmi referens) kerültek. A gyakran alulról jövő kezdeményezésekre, például részvételi költségvetési ötletek keretében elinduló tevékenységek tehát azt követően, hogy a KRI keretei között sikeresen elindultak, 2025-től már az önkormányzati feladatrendszer részévé váltak.
A KRI 2025-től kibővült, és jelentős részt megújult csapattal szolgálja a józsefvárosiakat. Az iroda részeként, de tavaly szeptembertől már saját közösségi térben, a Kálvária tér 21. alatt működik öt fővel a LAKÓTÉR. A Fővárosi Szolidaritási Alap pályázatán elnyert összegből működő, országosan is egyedülálló kezdeményezés a józsefvárosi önkormányzati bérlőknek nyújt szolgáltatásokat, és segíti a társasházi közösségek életét. A KRI munkatársaként dolgozik egy grafikus és egy honlapfejlesztő programozó, akik az Iroda programjai mellett a teljes önkormányzat online és offline megjelenésén is dolgoznak. A KRI-ben emellett egy irodavezető, egy asszisztens és négy közösségszervező, valamint a kerület civil kapcsolattartója dolgozik.
Munkánkban óriási segítséget jelentenek az önkéntes csapatunk tagjai és a különböző egyetemekről érkező gyakornokok is. Önkéntesnek itt lehet jelentkezni a Részvételi Irodába. Várjuk Önt is szeretettel!
Tevékenységeink és eredményeink 2025-ben
Idén az önkormányzat minden fontosabb döntését társadalmi egyeztetés előzte meg. Ehhez kérdőívekkel, pultozással, fókuszcsoporttal, fórumokkal, közérthető kommunikációval vontuk be összesen több ezer érintettet többek között a kerületi építési szabályzat alakításába, a drogstratégia megalkotásába, a kerület új sportkoncepciójának és állatvédelmi stratégiájának elkészítésébe, vagy az esélyegyenlőségi programok megújításába. A lezajlott társadalmi egyeztetésekről és azok eredményéről itt érhető el részletes információ.
A KRI szervezi az önkormányzat lakossági fórumait. Az éves rendszeres közmeghallgatás mellett tavaly három közösségi fogadóóra is lehetőséget adott a lakosok és a döntéshozók, önkormányzati dolgozók közötti közvetlen párbeszédre és a közös problémamegoldásra. Megtartottuk Józsefváros első fiatal felnőtteknek szóló “fife-fórumát”, tartottunk angol nyelvű fogadóórát, ad hoc utcafórumokat és társasházi lakógyűléseket kis közösségeket érdeklő ügyekben, szakmai fórumokat a megalapozott döntéshozatal támogatására, rendszeres egyeztető fórumokat (két-két társasházi és civil fórumot) és belső fórumokat intézményi szereplőknek. 2025-ben összesen közel 100 fórumot, beszélgetést, lakógyűlést szerveztünk, moderáltunk, jegyzeteltünk végig, jártunk a kerület minden negyedében.
A részvételi költségvetés a kerület részvételi politikájának zászlóshajója, hiszen évről évre közvetlen beleszólást ad a lakosoknak a költségvetés egy részének elköltésébe, vagyis jelentős mértékben átadja a döntést a kerület fejlesztésével kapcsolatban a lakosoknak és a helyi közösségeknek. A 2025-ös, negyedik józsefvárosi részvételi költségvetéssel rekordot döntöttünk: 491 lakossági ötletet dolgoztunk fel, a lakossági munkacsoport 40 ötletet választott ki a szavazólapra, amelyből 19 meg is valósul összesen 200 millió forint értékben. 2431 ember szavazott idén – ez 1000 fővel több, mint tavaly!
A döntés nyomán új buszmegállók, akadálymentesítés, fásítás, közvilágítás-fejlesztés és innovatív szociális programok is indulhatnak a józsefvárosiak ötletei nyomán. Eközben a korábbi évek ötletei is folyamatosan valósulnak meg: lett közvécé az Orczy téren és 10 további vendéglátóhely mosdója is ingyenesen vált használhatóvá, zöldült a Kőris utca, a Kis fuvaros és a Csarnok negyed, ingyenes betétautomata került a Teleki piacra, piszoárok a Fradi pálya mellé, új közösségi kerttel gazdagodott a Vajda Péter utca. Kutyás napot tartottunk a Pápa téren, kóbor állat ivartalantási program indult, és támogatást nyújtunk az Uránia gyógyszertár akadálymentesítésére. A nyertes ötletek megvalósulásáról itt olvasható naprakész tájékoztatás.
2025 fontos fejleménye, hogy létrejött a LAKÓTÉR a Kálvária tér 21. szám alatt, egy egykori postahelyiségben. Munkatársai közösségszervezők, akik az önkormányzati bérlakásokban élők bevonásán dolgoznak lakókörnyezetük alakításába kezdeményezéseik és önszerveződésük erősítésével, valamint az együttéléssel kapcsolatos problémák megoldásának támogatásával. A LAKÓTÉR a lakhatással, önkormányzati lakásokkal kapcsolatos társadalmi egyeztetések lebonyolítása, lakógyűlések szervezése, közérthető kisokosok készítése és házközösségeket érintő ügyek kezelése mellett konkrét, kézzelfogható eredményeket is felmutattak. Önkormányzati tulajdonú társasházak udvarát zöldítették ki a lakók bevonásával, energetikai tanácsadást nyújtanak kerületi bérlőknek és közreműködnek a legrosszabb állapotú bérlemények felújítását szolgáló LakásMinimum programban. Kálvária téri közösségi terük számos programnak és fórumnak ad otthont, nyitva áll a közösségi kezdeményezések számára, itt lehet foglalni. A LAKÓTÉR létrejöttével a Józsefvárosi Önkormányzat egy olyan egyedülálló szociális-közösségi kezdeményezéssel gazdagodott, ami mélyíti a kerület részvételi törekvéseit és megadja a kellő figyelmet azoknak, akik leginkább igénylik az önkormányzat figyelmét és együttműködését.
A KRI a tavalyi évben is támogatta az alulról jövő, közösségi kezdeményezéseket, amelyek segítik a találkozásokat a kerület sokszínű csoportjai között, legyen szó egy társasház lakóiról, egy játszótér szülői közösségéről, közösségi karácsonyfa-díszítésről vagy kultúrák találkozásáról. 2025-ben 25 szomszédünnep valósult meg kerületszerte. Ezek olyan események, amelyeket józsefvárosiak szerveznek józsefvárosiaknak azzal a céllal, hogy közös kertészkedéssel, tánccal, közös terek felújításával vagy egy bográcsozással közelebb hozzák egymáshoz a szomszédokat. Ahogy mondani szoktuk, a programok összesen több mint 1500 résztvevője biztosan megismerkedett itt valakivel, akihez másnap át tud kopogtatni, ha hiányzik egy tojás a vacsorához. A kezdeményezés 2026-ban is folytatódik, februártól várjuk a jelentkezőket – szervezzen Ön is szomszédünnepet!
Az idei évtől mi vagyunk a civil kapcsolatokért felelős iroda, dedikált civil kapcsolattartóval. A kerületi pályázatokon idén rekordszámú, több mint 100 civil pályázatot dolgozunk fel, másfélszer annyit, mint tavaly. Tavasszal és ősszel is remek kezdeményezéseket tudtunk támogatni a független bírálók értékelése nyomán, a támogatott szervezetek száma 35-ről 51-re nőtt. Büszkék vagyunk a civilekre, akik Budapest legsokszínűbb kerületévé teszik Józsefvárost. Munkájukat a Józsefvárosi Közösségekért kitüntetéssel is elismertük, amit több mint 700 kerületi lakos szavazata alapján tavaly Fehér György, Földi Tiborné Kővári Éva és a Biztos Kezdet Gyerekház érdemelt ki. Az őszi kedvezményes helyiségpályázat eredményeként 6 újabb szervezet kapott lehetőséget, hogy tevékenységével Józsefváros életét gazdagítsa, így összesen már 50-nél is több helyiséget töltenek meg élettel civilek kerületszerte. A rengeteg értékes szervezettel folyamatosan igyekszünk kapcsolatot tartani. A közös gondolkodásra és tapasztalatcserére szolgál az évi két civil fórum, a tavaszi Közösségek Ünnepe és számos tematikus tapasztalatcserélő esemény, kulcsátadó, képzés.
Józsefvárosban a gyerekek és fiatalok hangja is számít, az ő kezdeményezéseik is fontosak! Tavasszal az országosan is egyedülálló JÓKER projekt keretében két kerületi óvodában, a Kesztyűgyárban és Fidóban gyerekrészvételi költségvetés zajlott le. A számos foglalkozást, közös ötletelést, mesét és fotózást magában foglaló folyamat végeredményeként, közel 30 millió Ft-ból megvalósuló ötletek olyan élményekkel és szépülő közösségi terekkel gazdagítják a gyerekek mindennapjait, amelyeket ők maguk találtak ki és szavaztak meg. A Városépítők program inspiráló ötleteiről itt olvashatsz, a programról az országos sajtó is tudósított. A projektek értékelését követően nekiláttunk annak, hogy az ifjúsági részvételt beépítsük az önkormányzat normál működésébe. Ősszel elindult a Józsefvárosi Ifjúsági Tanács, amelyben kerületi fiatalok az önkormányzati döntéshozók felé képviselhetik a szempontjaikat. A Kell egy csapat! felhívás keretében pedig tucatnyi, kerületi fiatalok által beadott programtervet fogunk támogatni, hozzájárulva, hogy ezekből a kezdeményezésekből az önkormányzat támogatásával valóság legyen.
Tarts velünk idén is, ezek a 2026-os terveink!
Idén is tartjuk a tempót, szervezzük a fórumokat, kinyitjuk a döntéshozatalt a lakosok felé. A kerület fontos egészségügyi stratégiáját jelenleg is véleményezhetik! Ott leszünk a köztereken az ötödik józsefvárosi részvételi költségvetés ötletelőlapjaival és szavazódobozaival, és dolgozunk a nyertes ötletek megvalósításán. Az ötletelés hamarosan újraindul, ha nem akar lemaradni, és még nem regisztrált, itt megteheti.
Fenntartjuk és bővítjük a pályázatokat, idén egyebek mellett erre is több forrás jut – a kerület költségvetésének célkitűzéseiről itt olvashat. Sokat várunk az Ifjúsági Tanáccsal közös munkától, közösen ősszel szeretnénk újabb ifjúsági részvételi költségvetést indítani a fiatalok ötleteinek, már teljes kerületi szinten! Emellett megújítjuk a kerület civil stratégiáját, illetve szeretnénk új részvételi rendeletet is kidolgozni annak érdekében, hogy jogszabályi szinten legyenek rögzítve az elmúlt öt évben kialakított részvételi gyakorlatok.
Köszönjük, hogy visszatekintett velünk a Közösségi Részvételi Iroda előző évére! Amennyiben ötlete, javaslata, kérdése van, keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén:












