2026. november 9-től téli nyitvatartásra vált a Tolnai kert: ezentúl vasárnaponként 14 és 17 óra között, komposztügyelet idején várjuk a látogatókat, a hét többi napján a kert zárva tart. November 22-én közös komposztrostálásra és -terítésre is hívunk mindenkit, ahol az Auróra Klímakert tagjaival együtt készítjük fel a kertet a télre. Jöjjönel, kapcsolódjon be a munkába, és töltsünk együtt egy délutánt a kertben!
A Tolnai kertet 2020-ban azzal a céllal hoztuk létre, hogy a korábban a lakók elől elzárt területen egy mindenki számára elérhető, zöld és természetközeli találkozóhelyet alakítsunk ki. Olyan helyet szerettünk volna, ahol a környékbeliek nyáron is kellemes, hűvösebb környezetben pihenhetnek és találkozhatnak. Az elmúlt időszakban azonban több lakossági visszajelzés és önkormányzati tapasztalat is arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertet nem minden esetben a közösségi céloknak megfelelően használják, és a közbiztonsággal kapcsolatban is merültek fel aggályok.
Szeretnénk, ha a Tolnai kert továbbra is olyan hely maradna, ahová jó betérni, ahol a környékbeliek szívesen időznek, és amelyről közösen gondoskodunk. Ehhez most a téli időszakban változtatunk a kert működésén.
A következő szezonra pedig szeretnénk megtalálni azt a működési formát, amely a kertet használóknak, a környéken élőknek és magának a kertnek is jó.
Mikor látogatható a kert?
2026. november 9-től a Tolnai kert vasárnaponként 14 és 17 óra között komposztügyeletet tartunk. Ezen a napon lehet komposztot hozni, és az Auróra Klímakert tagjaival közösen a felkészíteni a kertet a téli időszakra.
A hét többi napján a kert zárva tart.
Jöjjenek komposztot rostálni!
2026. november 22., vasárnap, 14–17 óra
Mindenkit szeretettel várunk a közös komposztrostálásra és -terítésre! A komposztálás során összegyűlt szerves anyag idővel érett komposzttá alakul, de ahhoz, hogy a kertben felhasználhassuk, át kell rostálnunk. Így elválaszthatjuk a még le nem bomlott nagyobb darabokat a kész, morzsalékos komposzttól, amelyet aztán a növények köré teríthetünk. Ez javítja a talaj szerkezetét, segíti a víz megtartását, és tápanyaggal látja el a növényeket.
A közös munka során nemcsak a kert talajáról gondoskodunk, hanem a kert közösségét is építjük. A komposztálás mellett magvetésre és a kert téli előkészítésére is lesz lehetőség. Nem szükséges előzetes tapasztalat, minden segítő kéz jól jön!
Kérdése van?
Írjon nekünk az info@rev8.hu e-mail-címre!
Ha szeretne értesülni a Tolnai kert híreiről, iratkozzon fel a RÉV8 hírlevelére, vagy csatlakozzon a Tolnai kert barátai Facebook-csoporthoz!

