Védendő fogyasztóként nagyobb védelemben részesül!

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Védendő fogyasztóként nagyobb védelemben részesül!

A lakhatás megőrzése, illetve a hajléktalanná válás megelőzése érdekében a legnehezebb anyagi körülmények között élők speciális védelmet érdemelnek – az energiaszolgáltatás tekintetében is.

Ezért került bevezetésre az ún. védendő fogyasztók intézménye a villamosenergia, illetve a gázszolgáltatás tekintetében. Ezen belül két kategóriát – a szociálisan rászoruló és a fogyatékossággal élő fogyasztók csoportját – különítenek el a jogszabályok. Villamosenergia és földgáz tekintetében letölthető kérelmeket, illetve az MVM elérhetőségeit a leírás végén találja.

I. Szociálisan rászoruló fogyasztónak azt a természetes személyt kell tekinteni, aki, vagy akinek a háztartásában élő személy:

– időskorúak járadékában részesül,

– aktív korúak ellátására jogosult,

– a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatásban részesül,

– ápolási díjban részesül,

– rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,

– otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül), vagy

– nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket,

a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény alapján a Nemzeti Eszközkezelővel bérleti jogviszonyban áll, vagy

– gyermekek otthongondozási díjában részesül.

Igénybe vehető kedvezmények:

1. Fizetési kedvezmények (részletfizetés, fizetési haladék), ezen belül is lakásrezsi támogatás, amiről itt olvashat részletesebben.

2. Előrefizető mérő:

Olyan – a kártyás mobiltelefonok analógiájára működő – fogyasztásmérő, amely a fogyasztást csak az ellenérték előzetes megfizetése esetén teszi lehetővé, ezért nem lehetséges a hátralék felhalmozása (ezen felül tudatos és takarékos magatartásra ösztönöz).

II. Fogyatékossággal élő fogyasztónak minősül az, aki

– fogyatékossági támogatásban részesül,

– vakok személyi járadékában részesül,

– (vagy aki után szülője vagy eltartója) magasabb összegű családi pótlékban részesül.

Igénybe vehető kedvezmények:

1. Különleges bánásmód a méréssel, leolvasással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban (pl. készpénzben történő számlakiegyenlítés a felhasználási helyen, az általánostól eltérő mérőhely-kialakítás, a számla értelmezéséhez nyújtott egyedi segítség stb.) – csak akkor, ha nincs a háztartásban fogyatékossággal élőnek nem minősülő személy

2. Szükségáramforrás (a tervezett üzemszünet idejére), illetve szünetmentes áramforrás (váratlan üzemzavar következményeinek megelőzése céljából).

3. A „kikapcsolási védelem” és az előrefizető mérő ezen fogyasztókat is megilleti, a feljebb a szociálisan rászoruló fogyasztóknál részletezett feltételekkel.

III. Hogyan lehet igényelni a kedvezményeket?

Az igénylés feltétele, hogy az energiaszolgáltató az érintett fogyasztót nyilvántartásába felvegye. Ehhez az alábbi lépések szükségesek:

– a regisztrációhoz szükséges adatlap fogyasztóra vonatkozó részének kitöltése és aláírása,

– az adatlapot ki kell töltetni azzal a szervvel is, ami védelemre jogosító ellátást megállapította (Önkormányzatunknál a jegyző nevében a Családtámogatási Iroda munkatársai töltik ki a c) és e) pont esetében; az a), b), d), i) pontok esetében a Budapest Főváros Kormányhivatala tölti ki, a Kormányhivatal elérhetősége: https://www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/jarasok/viii-keruleti-hivatal),

– a kitöltött és aláírt adatlapot a kiállításától számított 30 napon belül be kell nyújtani az energiaszolgáltató ügyfélszolgálatán, amely 8 napon belül köteles a regisztrációt megtenni.

IV. Egyéb információk

A védettséggel járó jogokat csak egy felhasználási helyen lehet gyakorolni.

A védendő státusz alapjául szolgáló ok fennállását minden év március 31-ig ismételten igazolni kell (az ehhez szükséges adatlapot a szolgáltató megküldi az érintettnek).

Aki mindkét jogosulti kategória (I-II. pont) feltételeinek megfelel, vegyesen is igénybe veheti a kedvezményeket.

Háztartás: az egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.

Amennyiben önt megterhelik a lakásköltségek, vagy rendszeresen nehézséget okoz a rezsi kifizetése, akkor vegye igénybe az Önkormányzat lakhatási támogatását vagy a hátralékkezelési támogatását.

Bővebb információ:

Lakhatási támogatás 

Hátralékkezelési támogatás

(ezeknek a támogatásoknak a megítélése nem kapcsolódik a védendő fogyasztói státusz megszerzéséhez, ezeket külön kell igényelni)

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK ÉS ELÉRHETŐSÉGEK

A nyilvántartásba vételhez, illetve annak meghosszabbításához használatos adatlap hozzáférhető a szolgáltatók ügyfélszolgálatain, illetve letölthető honlapjukról vagy az alábbi linkeken:

Villanyáram: Kérelem szociálisan rászorulóként a védendő fogyasztóként nyilvántartásba vételrőlhttps://www.mvmnext.hu/ee/egyetemes-szolgaltatas/tudnivalok/hasznos-informaciok/vedendo-fogyasztok

Földgáz: Kérelem szociálisan rászorulóként a védendő fogyasztóként nyilvántartásba vételrőlhttps://www.mvmnext.hu/foldgaz/Egyetemes-Szolgaltatas/Ugyintezes/Vedendo-fogyasztok

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!