Harmadszorra tartottuk meg a józsefvárosi civil szervezetek és csoportok fórumát

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Harmadszorra tartottuk meg a józsefvárosi civil szervezetek és csoportok fórumát

2021 nyara óta harmadik alkalommal szervezte meg a Közösségi Részvételi Iroda a józsefvárosi civil szervezeteknek és csoportoknak találkozási, kérdezési lehetőséget biztosító civil fórumot június 29-én a H13-ban. A kezdeményezés alapját a 2020-ban elfogadott civil stratégia adja, mely célként tűzte ki, hogy rendszeres felületet biztosítson a kerületben működő szervezetek egyeztetéséhez. Az első ilyen esemény résztvevőinek javaslatára ez az alkalom félévente, civil fórumként valósul meg.

A fórumon résztvevő közel 20 szervezet a regisztráció során előzetesen jelzett témák és kérdések mentén beszélgetett az önkormányzat és cégeinek meghívott munkatársaival. Kiemelt témaként foglalkoztunk az önkormányzat új kedvezményes helyiségbérleti pályázatával, amely azoknak biztosít alacsonyabb díjjal bérleti lehetőséget, akik az önkormányzat feladataihoz, vagy céljaihoz kapcsolódó tevékenységet végeznek. A pályázati felhívás, a megtekinthető helyiségek listájával itt található.

A fórumon Szili-Darók Ildikó alpolgármester részletesen beszélt a készülő Helyi Esélyegyenlőségi Programról, amely alapján a kerület első egészségügyi programja is megírás alatt áll, ennek részeként pedig végre a drogstratégia is olvasható lesz. A HEP véleményeztetési folyamata várhatóan nyár végén-ősz elején indul majd. A HEP összeállításáért Szili-Darók Ildikó alpolgármester felel, akit itt lehet elérni.

Szó esett továbbá a kerületi sportnapok látogatottságáról és fejlesztéséről, az új fővárosi parkolási szabályozás kerületi hatásairól, zöldítésről és akadálymentes lakhatásról is. Utóbbi alacsony számú lehetőségeiben az önkormányzat új Lakásgazdálkodási terve hozhat változást, amely a 2022-23-as évre tervezett épületfelújítások mellett, lakáscsatolásokkal és lakások akadálymentesítésével is számol.

A fórum végén egy rövid összefoglalóban a civil szervezetek megismerhették az önkormányzat által biztosított hirdetési és részvételi lehetőségeket, amelyek például a közösségi média megjelenést segítik (Jóban Nyolcban és az egyik választott képviselő által működtetett szomszédsági csoportok), vagy az önkormányzat illetékeseivel folytatott párbeszédet erősítik (közösségi fogadóórák, egyeztető fórumok). Ha ezzel kapcsolatban kérdés merül fel, akkor a megkereséseket a reszvetel@jozsefvaros.hu címre várjuk.

A fórumon csak előre regisztrált szervezeteknek volt lehetőségük részt venni. Köszönjük részvételüket!

Ha még nem tette, kérjük, iratkozzon fel a Józsefvárosi Önkormányzat civil hírlevelére, hogy az ehhez hasonló programokról értesüljön!

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!