Lezárult a Bacsó Béla, a Krúdy és a Mária utcák terveinek véleményeztetése

event_available Utolsó frissítés:

 A Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából, a Rév8 irányításával elkészültek a Bacsó Béla, Krúdy és Mária utcák megújításának tervei. A Palotanegyed és a Csarnok negyed lakói egy-egy online kérdőív kitöltésével mondhatták el véleményüket a tervekről. A Rév8 a helyszínen is bemutatta a terveket, ahol az önkormányzati képviselők és a tervezők is válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Bacsó Béla utca

A Bacsó Béla utca utca eleje már közel 2 éve gyalogos sétányként működik, de a tervek szerint az utca teljes hosszában megújul a Népszínház és a Vásár utca között. Ez egy jó adottságokkal rendelkező utca, hiszen árnyékos és könnyen átszellőzik, a terv pedig ezekre szeretne ráerősíteni. A felújítás után az új fáknak, növényágyásoknak és a párakapunak köszönhetően egy valódi klimatizált utca jöhet majd létre. A terv célja az is, hogy a felújítás végén egy biztonságos, kerékpáros és gyalogosbarát utca jöjjön létre.

A Vásár utca és a Bérkocsis utca között 2021-ben még csak tesztjelleggel bevezetett sétálóutca megmarad. Erről is készült egy felmérés, ahol a válaszadók többsége támogatta, hogy ez a szakasz sétálóutca maradjon a jövőben is. A tervek szerint a mostani felújítás után a mozgatható székek is megmaradnak, hiszen az elmúlt 2 év tapasztalatai alapján ez a megoldás bevált. Így a sétány könnyen alakítható, és napközben táncelőadások, társasjáték partik vagy éppen egyszerű baráti beszélgetések színhelye lehet, miközben az itt lakók éjszakai nyugalma is biztosított marad.

Az utca terveit több mint 160-an véleményezték 2022 szeptemberében, akiknek 85%-a a Csarnok negyedben vagy a szomszédos negyedek valamelyikében él, A kitöltők több mint fele minden nap, negyede pedig hetente többször is megfordul az utcában. Többségük a 25-44 év közötti korosztályba tartozik, de ennél fiatalabbak is idősebbek is kitöltötték a kérdőívet.

A Bacsó Béla utcáról szóló kérdőívet kitöltők megoszlása lakóhelyük szerint

A Bacsó Béla utcáról szóló kérdőívet kitöltők megoszlása aszerint, hogy milyen gyakran járnak az utcában

Összességében elmondható, hogy a válaszadók többsége támogatja az utca megújítását. Rengeteg javaslat érkezett: több fát és növényt, kevesebb parkolóhelyet, a zsákutcába kizárólagos lakossági behajtási lehetőséget, forgalomcsillapítást, utcabútorokat, árnyékolást, zajszűrést illetve rendet és tisztaságot szeretnének.

Érkezett olyan kérés, hogy az íves formák köszönjenek vissza a Népszínház utcánál is. Ezt befogadtuk, így a ugyanolyan lekerekített növényágyások lesznek itt is, mint a sétányon.

Többen aggódtak azért, hogy a növényágyásokra ráparkolnak majd az autók. Azért, hogy ezt megelőzzük, átmenetileg kerítés teszünk majd az ágyások köré, hogy védjük a növényeket, amíg megerősödnek.

Többen jelezték, hogy szeretnének a sétány részre a gyerekek számára valamilyen játékot, ezt szeretnénk beemelni a tervbe, úgyhogy továbbítottuk a kérést a tervezőknek.

A Bérkocsis és a Népszínház közötti szakasz jelenleg is zsákutca, és többen leírták, hogy sokszor nehezen férnek el ez autók, és félnek, hogy ez a felújítás után is így marad. Ezért a kétirányú közlekedés biztosítása érdekében kikerülő öblöket tervezünk, hogy ezzel könnyítsük a kihajtást az utcából.

Volt aki azt kérte, hogy a Népszínház utcai torkolatnál legyen erősebb a közvilágítás, mert ettől biztonságosabb lenne a csomópont. A jelenlegi függesztett világítótestek helyett kandelláberes köztéri világítás lesz, ez sokkal erősebb fényt ad majd, mint a régi.

Azokat akik a Vásár utcán lévő gyors forgalomra hívták fel a figyelmünket, megnyugtatjuk, hogy a Rákóczi térnél egy kiemelt kereszteződés szerepel a terveken. A kiemelt kereszteződés azt jelenti, hogy egy szintbe kerül majd a Rákóczi tér és a Bacsó Béla utca, ez a fizikai akadály a Vásár utca felől érzkező autósokat lassításra kényszeríti majd.

A sétány természetesen továbbra is megközelíthető lesz a tűzoltók és a mentők számára. A tervek csak akkor kapnak engedélyt ha a katasztrófavédelem is jóváhagyta őket.

A tisztasággal, a zajjal és a fenntartással kapcsolatos hozzászólásokat mindenképp továbbítjuk a Józsefvárosi Közterület Felügyelet és a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ számára.

Rákérdeztünk, hogy a kitöltőknek vajon tetszett-e, hogy az elmúlt 2 évben színesre festettük az aszfaltot és feldíszítettük a sétányt. A többség tetszését elnyerte az ötlet, és a felújítás után is hasonló, színes útburkolatot szeretnének a Bacsó Béla utca új gyalogos sétányára.

A kérdőívben arra is kíváncsiak voltunk, hogy a lakosok támogatnának-e egy automata üzemelésű nyilvános WC-t az utca Népszínház utca felőli végén, ahol most egy mobil WC üzemel. A válaszadók 79%-a támogatja, hogy legyen egy ilyen köztéri WC az utcában. Ugyanakkor más helyszíneket is javasoltak, mint például a Blaha Lujza tér, a József körút, vagy akár azt is el tudnák képzelni, hogy egy önkormányzati helyiséget nyilvános mosdóvá alakítsunk át. Ezeket a lehetőségeket  megvizsgáljuk.

Krúdy és Mária utca

A terv célja, hogy a Kálvin tértől a Nagykörútig kényelmesen el lehessen jutni gyalogosan. Jelenleg a Lőrinc pap tér és a Nagykörút között a járdák nagyon keskenyek, alig fér el két ember egymás mellet, és babakocsival is nagyon kényelmetlen végigsétálni ezen a szakaszon. A tervezett átalakításoknak köszönhetően akadálymentesen lehet majd eljutni egyik csomópontból a másikba, valamint a Palotanegyed kerékpárral is könnyebben megközelíthető lesz.

Krúdy utca a Horánszky utca felől nézve

Mindkét utcában egyoldali parkolási rend lép majd érvénybe, így a járdák sokkal szélesebbek lesznek. A tervek készítésekor szintén fontos szempont volt, hogy a lehető legtöbb fát ültessük el az érintett útszakaszon. Ez azonban a felszín alatt futó közművezetékek miatt nem mindenhol lehetséges. Ahol ez nem oldható meg, oda évelőágyások és cserjék kerülnek, illetve a már meglévő ágyások is részben megújulnak.

A Krúdy és Mária utcák tervetit több mint 110-en véleményezték személyesen vagy online. A Lőrinc pap téren tartott tervbemutatón a résztvevőkkel átbeszéltük a terveket, és a felmerülő kérdéseket is megvitattuk. A Bacsó Béla utca terveiről kialakult véleményekkel ellentétben a Krúdy és Mária utcák terveivel kapcsolatok állaspontok jóval megosztottabbak.

Sokan támogatják az önkormányzat zöldítő, gyalogos és kerékpárosbarát elképzeléseit, sőt, egyesek  még több fát, kerékpártámaszt, ellenirányú kerékpársávot, teljles sétálóutcásítást kérnek, Azonban néhányan megemlítették, hogy a tervek szerint csökken a parkolóhelyek száma. Többségüket sikerült meggyőzni arról, hogy sajnos az önkormányzat nem tud minden lakó számára parkolóhelyet biztosítani, hiszen a negyed közterületei végesek. Több európai példa is bizonyítja, hogy minél kevesebb egy autó az adott városban, annál élhetőbb, hiszen tisztább a levegő, a gyerekeket szívesebben engedik el gyalog a szüleik és kevesebb a baleset. Arról is beszéltünk, hogy a köztér mindannyiunké, és nem feltétlenül igazságos ha egy parkolóhely elveszi azoktól a teret, akiknek esetleg nincs is autójuk. Sőt, minél több hely szabadul fel, annál több fát ültethetünk!

A Krúdy és Mária utcákról szóló kérdőívet kitöltők megoszlása lakóhelyük szerint

A kitöltők több, mint 60%-a a Palotanegyedben lakik, 13%-uk a Csarnok negyedben. Voltak olyanok is akik egy másik negyedben vagy kerületben laknak.

A Krúdy és Mária utcákról szóló kérdőívet kitöltők megoszlása aszerint, hogy milyen gyakran járnak az utcában

A válaszadók közel 60%-a mindennap, 25%-a pedig hetente néhányszor sétál végig a Krúdy vagy a Mária utcában.

A tervbemutatón többen elmondták, hogy a Horánszky és Mária utcák burkolata sokszor gyakran sérül, és javításra szorul, ezért aszfaltburkolatú utcákat szeretnének a Krúdy és Mária utcákban.

Az eddigi tapasztalatok valóban nem voltak pozitívak, de az elmúlt évtizedben sokat fejlődött a technológia, és ez lehetővé teszi, hogy sokkal inkább időtálló díszburkolatot tudjunk lerakni az új utcákban. Így a Palotanegyed egy sokkal egységesebb képet mutat majd, mivel az új burkolat illeszkedik majd a korábbi térkővel lerakott utcaszakaszokhoz. Ezeket a javaslatokat ezért nem fogadtuk be. A javaslatok többsége viszont már szerepel a tervekben, mint például a kereszteződések kiemelése, kerékpártámaszok és hulladéktárolók kihelyezése.

Összességében mindhárom utcára elmondható, hogy az itt élők számára a környezet rendbetétele is nagyon fontos kérés: sokan szeretnének szemeteseket, “kutya wc”-t, rendszeres takarítást és karbantartást. Az utóbbiak nem fejlesztési, hanem inkább fenntartási kérdések, melyeket mindenképpen továbbítunk a kerületben a városüzemeltetésért felelős Józsefvárosi Gazdálkodási Központ felé.

A beérkezett lakossági észrevételeket és javaslatokat megtalálják az alábbi dokumentumban, ahol a Rév8 részletes válaszait is elolvashatják >>>

We only use cookies (data stored in your browser) when necessary to make our sites smarter for you. Please click the Accept button after reading the Privacy Policy!