Két, kiemelten fontos ügyben levélben is tájékoztatjuk a Józsefvárosban élőket

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Kedves józsefvárosi szomszédom

A napokban minden józsefvárosi lakos levelet kap a postaládájába.

A Józsefvárosi Önkormányzat nevével és címével ellátott borítékban két levelet találnak. Két fontos ügyben szeretnénk Önöket tájékoztatni.

Az egyik a 2024. január elsején elindult harmadik józsefvárosi részvételi költségvetés menetét részletezi, és hívja fel a figyelmet a közös döntések és a részvételiség fontosságára.

Idén már 180 millió forint sorsáról dönt a közösség.

A beérkező ötletek alapján ebben az évben is a helyi lakosokból álló munkacsoport állítja össze a 2024-es szavazólapot, majd az itt élők dönthetnek április 20-ig arról, milyen fejlesztések, programok valósuljanak meg Józsefvárosban.

Február 10-ig adhatják le az ötleteiket személyesen és online, emellett négy ötletelő műhelyen is várjuk Önöket, ahol közösen gondolkodhatunk, és együtt fogalmazhatunk meg javaslatokat.

A másik levélben a tavaly év végén megújult szociális támogatásokra hívjuk fel a józsefvárosiak  figyelmét.

  1. november 15-től új, magasabb összegű támogatásokat vehetnek igénybe a Józsefvárosban élők. Ne feledje: ha Ön jogosult egy támogatásra, az a pénz jár Önnek. Érdemes tehát tájékozódni a megújult támogatásokról és az igénylésük feltételeiről, hogy minél előbb megkaphassa azokat.

Célunk, hogy hónapról hónapra kiszámítható segítséget jelentsenek, és minél többen igénybe tudják venni az őket megillető támogatásokat.

Kiemelten felhívjuk a figyelmet a lakhatási támogatásra, amelynek összege havonta akár 50 ezer forint is lehet, és minden, Józsefvárosban élő, alacsony jövedelmű háztartás igénybe veheti (önkormányzati bérlők, albérletben élők, szívességi lakáshasználók és tulajdonosok is).

Ahogyan a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatásáról is érdemes tájékozódniuk: ezt 6 hónapra állapítjuk meg, az összeg pedig 30 ezer és 120 ezer forint között lehet.

A további részletekről a honlapon olvashatnak bővebben, de kérdés esetén a Családtámogatási Iroda munkatársaihoz is fordulhatnak bizalommal.

Kollégáink megkezdték a levelek kézbesítését, a következő hét során várhatóan minden postaládába eljutnak az üzenetek. 

MELLÉKLETEK

  1. Részvételi költségvetés
  2. Szociális támogatások

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!