Adórendeletek módosításáról döntött a józsefvárosi képviselő-testület

Adórendeletek módosításáról döntött a józsefvárosi képviselő-testület

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Adórendeletek módosításáról döntött a józsefvárosi képviselő-testület novemberi ülésén. Ezek értelmében nő az építményadó, a telekadó, és a magánszemélyek kommunális adójának mértéke. A módosítások összesen 6500 adózót érintenek, azaz a kerületiek kevesebb mint 10%-a érintett, 90%-uk nem.  Az emelés annak érdekében szükséges, hogy az önkormányzat emelni tudja a kerületi lakosok közszolgáltatásaira fordított összegeket, valamint az óvónők, […]

#Adó #Képviselő-testület #Közlemény
A Pázmány-beruházás szomszédságában lévő épületek állékonysági vizsgálatai súlyos kockázatokra hívják fel a figyelmet

A Pázmány-beruházás szomszédságában lévő épületek állékonysági vizsgálatai súlyos kockázatokra hívják fel a figyelmet

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Magyar Rádió egykori területén, kiemelt kormányzati beruházásként megvalósuló Pázmány Campus fejlesztés kapcsán az érintett épületekre vonatkozó bontási engedélyt az építésügyi hatóság 2023 decemberében adta ki. Bár az engedélyt a Józsefvárosi Önkormányzat és több más érintett bíróság előtt megtámadta, a folyamatban lévő közigazgatási per ellenére is megkezdődött a bontás. Az Önkormányzat 2024 szeptemberében szakértői szerződést […]

#Közlemény #Palotanegyed #PPKE

Elkészültek a Fővárosi Szolidaritási Alaptól nyert támogatási összegből kialakított akadálymentes lakások

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Fővárosi Szociális Közalapítvány által 2022-ben kiírt, Fővárosi Szolidaritási Alap pályázatán 40 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Józsefvárosi Önkormányzat akadálymentes lakások kialakítására. Az önkormányzat a támogatási összeget önerőből további 46 millió forinttal kiegészítette, így 5 db lakás akadálymentesítését, valamint bérbeadásukhoz szükséges speciális lakáspályázati feltételek kidolgozását vállalta. A lakásfelújítás során az önkormányzat kijelölt […]

#Közlemény #Városfejlesztés
A Józsefvárosi Önkormányzat közleménye

A Józsefvárosi Önkormányzat közleménye a Wesley Óvoda bezárásával kapcsolatban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2024. augusztus 27-én Budapest Főváros Kormányhivatala nyilvántartásából törölte, ezzel bezáratta a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) fenntartásában lévő oktatási intézményeket, többek között a Józsefvárosban, a Dankó utca 11. szám alatt működő óvodáját is.  Korábban a Józsefvárosi Önkormányzat felvette a kapcsolatot a Wesley Óvoda intézményvezetőjével, majd 2024. augusztus 30-ra szülői értekezletet szervezett az óvodába járó gyerekek szüleinek. […]

#Gyerek #Gyerekbarát #Közlemény
A Józsefvárosi Önkormányzat javaslata a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusához kapcsolódóan

A Józsefvárosi Önkormányzat javaslata a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusához kapcsolódóan

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat a társadalmi véleményezés eredményei alapján 2024. július 9-én elküldte javaslatait a beruházás újratervezésére az Építési és Közlekedési Minisztérium számára. Mi történt korábban? A magyar állam a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megrendelése alapján a Magyar Rádió egykori területén kiemelt kormányzati beruházásként építené meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát. A beruházás mértéke […]

#Konzultáció #Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Részvétel
Közlemény a kesztyűgyári incidensről

Közlemény a kesztyűgyári incidensről

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Június 10-én, hétfőn kora este a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Fáklya közösség filmvetítést és workshopot tartott, amelyre a Kesztyűgyár Közösségi Háztól bérelt termet. A terembérlők már a kezdéshez készültek, amikor 5-6 fő kapucnis, fekete ruhába öltözött férfi berontott, és megtámadta a bent tartózkodó fiatalokat. Voltak, akiket lökdöstek, ütlegeltek, székeket dobáltak, és összetörték a projektort. A […]

#Közlemény
Ideiglenesen zárva tart az orczy park

Június 3. és június 30. között zárva tart az Orczy park- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleménye

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Tisztelt Józsefvárosiak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2024. június 20-23. között a Ludovika Campus ad otthont Magyarország idei legnagyobb multisporteseményének, az Olimpiai Kvalifikációs Sorozatnak. Az Orczy-park területén három sportmászó falat (helyszín: Orczy-park Alakuló tér), két gördeszka (Lovarda), és egy BMX frhírekeestyle (Sportpark) versenypályát állítanak fel, ahol a résztvevők a legjobb körülmények között mutathatják meg tudásukat. A breaking […]

#Közlemény #Orczy negyed
Új jegyző kezdte meg a munkát a Polgármesteri Hivatalban

Új jegyző kezdte meg a munkát a Polgármesteri Hivatalban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2024. március 18-tól a jegyzői feladatokat dr. Törőcsik Edit Julianna látja el a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban. „…a jegyzői intézmény a magyar helyi közigazgatás rendszerében kulcsfigura, jogállását egyfajta kettősség jellemzi. Egyszerre köztisztviselő, hivatalvezető, állami és önkormányzati igazgatási feladatokat ellátó személy, munkáltató és munkavállaló” – írja doktoranduszi kutatásáról, amelynek témája „A jegyzői jogállás változása a rendszerváltozástól napjainkig”. […]

#Közlemény
Vigyázat, csalók! Nem az önkormányzat munkatársai kopogtatnak

Vigyázat, csalók! Magukat az önkormányzat munkatársainak kiadó emberek kopogtatnak

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az elmúlt napokban számos lakossági bejelentést kaptunk arról, hogy a kerületben magukat a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársainak kiadó emberek kopogtatnak és a lakókat többek között politikai véleményükről is kérdezik. Amikor a lakók arra kérik a hozzájuk bekopogtatókat, hogy igazolják magukat, rendre bebizonyosodik, hogy nem az önkormányzat munkatársai, hanem politikai kampányt folytatnak. A Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai és […]

#Közlemény
Február 23. - A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapja

Február 23. – A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapja

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Február 22-én a Józsefvárosi Képviselő-testület úgy döntött, hogy – az országban elsőként – február 23-át a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapjává nyilvánítja. Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án hajnalban egy 5 éves kisfiú, Csorba Robika és édesapja, Csorba Róbert is áldozatul esett a rasszista indíttatásból elkövetett gyilkosság sorozatnak. Az ő haláluk évfordulójára szervezett az Idetartozunk Egyesület, Setét […]

#Közlemény #Szolidaritás
A Kormányhivatal törvényességi felhívásáról

A Józsefvárosi Önkormányzat visszautasította a Kormányhivatal törvényességi felhívását a Pázmány Campus ügyében

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023. november 7-én a Józsefvárosi Önkormányzat ideiglenes helyi védelem alá helyezte a Magyar Rádió régi épületeit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának tervezett helyszínét. 2023. november 23-án határozatban döntött a Józsefváros Képviselő testülete arról, hogy nem ért egyet a tervezett új Pázmány Campus területén lévő épületek társadalmi egyeztetés nélküli bontásával. 2023. december 11-én a […]

#Képviselő-testület #Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Városfejlesztés
Változtatási tilalom két józsefvárosi ingatlanra

A képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el  két józsefvárosi ingatlan területére

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Pázmány Campus kapcsán kialakult helyzet miatt a Józsefvárosi Önkormányzat felülvizsgálta a Józsefváros területén várható beruházásokat. Kerületünkben több olyan nagyberuházás is várható, vagy van folyamatban, amely védett vagy védendő építészeti örökségünket érinti. A Heinrich Passage néven ismert, Üllői út- Mária utca- József körút- Pál utca által határolt tömbben ,a 36795 helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló projekt […]

#Közlemény
Állásfoglalás a PPKE új campusának fejlesztéséről

A Józsefvárosi Önkormányzat állásfoglalása a PPKE új campusának fejlesztéséről 

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 2020-ban kapta meg a Magyar Államtól a volt Magyar Rádió épületegyüttesét a Palotanegyedben. 2021 nyarán a Magyar Állam megbízásából a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) meghívásos tervpályázatot folytatott le a területre vonatkozóan. A tervpályázat bíráló bizottságában a Fővárosi Önkormányzatot és a Józsefvárosi Önkormányzatot a főépítészek képviselték. A tervpályázat és az […]

#Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Városfejlesztés

Hamarosan megszűnik a korlátozás a Német és József utcák kereszteződésében- FRISSÍTVE!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az MVM Zrt. friss információi szerint szeptember 20-án fognak végezni a munkákkal. Az MVM Zrt. Fővárosi Gázüzemének tájékoztatása szerint várhatóan szeptember 4-én újból járható lesz a Német- József utca kereszteződés, visszaáll a forgalmi- és közterületi rend az utcákban. Elnézést kérnek és kérünk a hosszas fennakadásért- köszönjük türelmüket. A probléma többszörös volt: csatornahiba akadályozta a gázvezeték […]

#Csarnok negyed #Közlekedés #Közlemény

A valóság a Befogadó Óvodák projekttel kapcsolatban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Magyar Nemzet 2023. február 28-án megjelent józsefvárosi óvodákkal kapcsolatos cikke valótlanságot állít, amikor úgy próbálja meg beállítani, mintha a józsefvárosi, az EU által támogatott Befogadó Óvodák projektre érkezett, összességében 97 millió forint értékű uniós forrás “nem az önkormányzat által fenntartott óvodák javára érkezett” volna. Az igazság ezzel szemben az, hogy a konzorciumi együttműködési megállapodás […]

#Gyerekbarát #Közlemény #Óvoda

A Turbina Kulturális Központ minden nap éjfélig tarthat rendezvényeket a rendőrség állásfoglalása alapján

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Bujdosó Srácok Kft. 2021. 09.10-től kapta meg a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4. szám alatti épület ingatlanban tartandó „Turbina Kulturális Központ” elnevezésű, hétfőtől vasárnapig 10:00 – 22:00 óra között, rendszeresen tartandó zenés, táncos rendezvényre vonatkozó rendezvénytartási engedélyt. A Kft. a zenés, táncos rendezvény üzemelési idejének módosítására vonatkozóan ismételt kérelmet terjesztett elő 2022.05.24. napján, amiben […]

#Közlemény

Bemutatjuk a megújult jozsefvaros.hu-t

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat honlapja mától megújult struktúrában és kinézettel érhető el, a megszokott címen: https://jozsefvaros.hu. A honlapfejlesztés célja, hogy online felületünk ügyfélbarátabb, modernebb és átlátható legyen, azaz jobban szolgálja a helyieket. Ugyanakkor az átállásról fontos tudni, hogy fokozatos, azaz bizonyos tartalmak feltöltése még nem végleges. Az átállás alatt a felhasználók érzékelhetnek technikai problémákat, akár leállásokat […]

#Közlemény

Átadják a 3M metró kerületi állomásait

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Utolsó szakaszába lép május 14-én az M3-as metró felújítása: a szerelvények a déli szakaszon Kőbánya-Kispesttől a belvárost elérve a Kálvin térig járnak hétköznapokon. 2022. május 14-tól a metrópótló buszok a Kálvin térnél a Szentkirályi utcán keresztül fordulnak vissza, ezért a Szentkirályi utca Baross utca és Üllői út közötti szakaszán két irányú forgalmi rend lép életbe, […]

#Közlemény

A JKN Zrt. működését érintő képviselő-testületi döntések

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A képviselő-testületi mai ülésén döntött arról, hogy indoklás nélkül felmenti a munkavégzés alól a JKN Zrt. vezérigazgatóját. A Józsefvárosi Önkormányzat 2022. május 5-i képviselő-testületi ülésén döntött arról, hogy indoklás nélkül felmenti a munkavégzés alól a JKN Zrt. vezérigazgatóját, aki határozott ideig, június végéig töltötte volna be a pozíciót. A vezérigazgatói posztra kiírt pályázat jelentkezési határideje […]

#Közlemény

Részletes tájékoztató készült a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának fejlesztéséről

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Kérésünkre részletes tájékoztatót készített a Budapesti Fejlesztési Központ arról a fejlesztésről, amely a következő években jelentős hatással lesz a Palotanegyed lakóinak életére. Az elmúlt hónapokban a konkrét megvalósítás irányába fordult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fejlesztésének története a Palotanegyedben: sikerrel zárult a tervpályázat, a tervezést koordináló Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) hamarosan megköti a szerződést a tervezővel. A tervpályázat alatt […]

#Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Városfejlesztés

Új campus a Palotanegyedben

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat a palotanegyediek érdekében a lakók bevonását kezdeményezi. A közelmúlt fontos, Józsefvárost érintő eseménye, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) új campusának tervpályázatának győztese a KÖZTI és a Hamburg C. építészirodák konzorciuma, a pályázat vezető tervezői Tima Zoltán és Kruppa Gábor. Ők készíthetik el közösen az új campus részletes terveit. A tervpályázat […]

#Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Városfejlesztés

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!