Új jegyző kezdte meg a munkát a Polgármesteri Hivatalban

Új jegyző kezdte meg a munkát a Polgármesteri Hivatalban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2024. március 18-tól a jegyzői feladatokat dr. Törőcsik Edit Julianna látja el a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatalban. „…a jegyzői intézmény a magyar helyi közigazgatás rendszerében kulcsfigura, jogállását egyfajta kettősség jellemzi. Egyszerre köztisztviselő, hivatalvezető, állami és önkormányzati igazgatási feladatokat ellátó személy, munkáltató és munkavállaló” – írja doktoranduszi kutatásáról, amelynek témája „A jegyzői jogállás változása a rendszerváltozástól napjainkig”. […]

#Közlemény
Szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezését várjuk

Felhívás szavazatszámláló bizottsági tagok jelentkezésére

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Szavazatszámláló bizottsági tagok és póttagok jelentkezését várja a Józsefvárosi Önkormányzat az Európai Parlament tagjainak, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati képviselők közös eljárásban tartott 2024. június 9. napjára kitűzött választás lebonyolításához. A szavazatszámláló bizottság elsődleges feladata a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a választási eredmény megállapítása. A szavazatszámláló bizottságok választott tagjai […]

#Felhívás #Közlemény #Választás
Vigyázat, csalók! Nem az önkormányzat munkatársai kopogtatnak

Vigyázat, csalók! Magukat az önkormányzat munkatársainak kiadó emberek kopogtatnak

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az elmúlt napokban számos lakossági bejelentést kaptunk arról, hogy a kerületben magukat a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársainak kiadó emberek kopogtatnak és a lakókat többek között politikai véleményükről is kérdezik. Amikor a lakók arra kérik a hozzájuk bekopogtatókat, hogy igazolják magukat, rendre bebizonyosodik, hogy nem az önkormányzat munkatársai, hanem politikai kampányt folytatnak. A Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai és […]

#Közlemény
Adóegyenleg értesítőt küld a józsefvárosi önkormányzat

Adóegyenleg értesítőt küld a Józsefvárosi Önkormányzat

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Tisztelt Adózók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Költségvetési és Pénzügyi Ügyosztály Adóügyi Irodája 2024. február 27. napjától folyamatosan küldi az 1000 Forint feletti túlfizetéssel, valamint tartozással rendelkező adózók részére az adóegyenleg értesítőket. Az előzetesen elektronikus kapcsolattartást engedélyező magánszemélyek, valamint a jogszabály által kötelezően előírt szabályok alapján az egyéni vállalkozók az […]

#Adó #Közlemény
Újabb két kilépő lakás kerül a családok átmeneti otthonához

Újabb két kilépő lakás kerül a Családok Átmeneti Otthonához 

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete február 22-én döntött arról, hogy idén újabb 2 kiléptető lakást biztosít a Családok Átmeneti Otthona számára. A Családok Átmeneti Otthona többféle krízishelyzetben igénybe vehető, átfogó szociális intézménytípus, amely egyszerre biztosít ellátást az ideiglenesen lakhatási gondokkal küzdő családok és a krízishelyzetbe került nők számára is. Alapvetően gyermekvédelmi intézmény, célja a család egységének, […]

#Közlemény #Lakhatás
Bérlőkijelölési jog Katasztrófavédelemnek

Bérlőkijelölési jogot biztosít a Józsefvárosi Önkormányzat a Katasztrófavédelem számára

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat számára fontos, hogy a Józsefvárosban szolgálatot teljesítő tűzoltók lakhatása biztosítva legyen, ezért továbbra is 8 darab lakásra biztosítja a bérlőkijelölési jogot a Katasztrófavédelem számára. Az érintett 8 lakás közül 1 lakás a közelmúltban üresedett meg, bérlőkijelölési jog biztosítása ahhoz szükséges, hogy ide ismét a Katasztrófavédelem dolgozója költözhessen.  A fennmaradó 7, korábban közszolgálati […]

#Közlemény #Lakhatás
Február 23. - A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapja

Február 23. – A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapja

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Február 22-én a Józsefvárosi Képviselő-testület úgy döntött, hogy – az országban elsőként – február 23-át a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat emléknapjává nyilvánítja. Tatárszentgyörgyön 2009. február 23-án hajnalban egy 5 éves kisfiú, Csorba Robika és édesapja, Csorba Róbert is áldozatul esett a rasszista indíttatásból elkövetett gyilkosság sorozatnak. Az ő haláluk évfordulójára szervezett az Idetartozunk Egyesület, Setét […]

#Közlemény #Szolidaritás
A Kormányhivatal törvényességi felhívásáról

A Józsefvárosi Önkormányzat visszautasította a Kormányhivatal törvényességi felhívását a Pázmány Campus ügyében

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2023. november 7-én a Józsefvárosi Önkormányzat ideiglenes helyi védelem alá helyezte a Magyar Rádió régi épületeit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának tervezett helyszínét. 2023. november 23-án határozatban döntött a Józsefváros Képviselő testülete arról, hogy nem ért egyet a tervezett új Pázmány Campus területén lévő épületek társadalmi egyeztetés nélküli bontásával. 2023. december 11-én a […]

#Képviselő-testület #Közlemény #Palotanegyed #PPKE #Városfejlesztés
A Polgármesteri Hivatal liftje elromlott, az épület bizonytalan ideig nem akadálymentes, az ügyintézés azonban folyamatos

A Polgármesteri Hivatal liftje elromlott, az épület bizonytalan ideig nem akadálymentes, az ügyintézés azonban folyamatos

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Tisztelt Ügyfeleink, kedves Vendégeink! Ezúton is szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy 2024. január 10-én a Polgármesteri Hivatal, a főépület liftje sajnos elromlott, javítása bizonytalan ideig tart. Így az épület (Baross u. 63–67.) jelenleg nem akadálymentes. A Baross u. 66–68. szám alatti Ügyfélszolgálati Iroda azonban az. Amennyiben mozgásában korlátozott ügyfél érkezik a Polgármesteri Hivatalba – bárki, aki […]

#Közlemény #Ügyfélfogadás
Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal nyitvatartásáról

Tájékoztatás a Polgármesteri Hivatal nyitvatartásáról

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Tisztelt józsefvárosiak, kedves ügyfeleink! December 19-én az általános ügyfélfogadás 11 óráig, a Polgármesteri Hivatal 12 óráig lesz nyitva. Továbbá igazgatási szünet miatt 2023. december 21-től 2024. január 1-ig a Polgármesteri Hivatal zárva tart. Az igazgatási szünet alatt a józsefvárosi zöld szám nem üzemel. Ügyelet kizárólag új születés és haláleset bejelentése ügyében a Baross utca 63-67. […]

#Közlemény #Ügyfélfogadás #Ünnep
Változtatási tilalom két józsefvárosi ingatlanra

A képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el  két józsefvárosi ingatlan területére

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Pázmány Campus kapcsán kialakult helyzet miatt a Józsefvárosi Önkormányzat felülvizsgálta a Józsefváros területén várható beruházásokat. Kerületünkben több olyan nagyberuházás is várható, vagy van folyamatban, amely védett vagy védendő építészeti örökségünket érinti. A Heinrich Passage néven ismert, Üllői út- Mária utca- József körút- Pál utca által határolt tömbben ,a 36795 helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló projekt […]

#Közlemény

Hamarosan megszűnik a korlátozás a Német és József utcák kereszteződésében- FRISSÍTVE!

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az MVM Zrt. friss információi szerint szeptember 20-án fognak végezni a munkákkal. Az MVM Zrt. Fővárosi Gázüzemének tájékoztatása szerint várhatóan szeptember 4-én újból járható lesz a Német- József utca kereszteződés, visszaáll a forgalmi- és közterületi rend az utcákban. Elnézést kérnek és kérünk a hosszas fennakadásért- köszönjük türelmüket. A probléma többszörös volt: csatornahiba akadályozta a gázvezeték […]

#Csarnok negyed #Közlekedés #Közlemény

Helyi adó számlaegyenleget postáz az önkormányzati adóhatóság 2023.08.14. napjától

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az önkormányzati adóhatóság valamennyi, az ezer forintot meghaladó tartozással és túlfizetéssel rendelkező adózó részére elkészítette és küldi a 2023. szeptember 15-ig fizetendő helyi adókról szóló adószámla értesítőket. Az önkormányzati adóhatóság az ezer forintot meghaladó összegű tartozás vagy túlfizetés esetén az adóév szeptember 10-ig az adózó adószámlájának adónemenkénti egyenlegéről, valamint annak részletezéséről és a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról az adózó […]

#Adó #Közlemény

Józsefvárosban is károkat okozott a péntek éjszakai vihar

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az Auróra utcai trafóház beázása miatt hajnalban a környéken néhány ház áram nélkül maradt, sok a kidőlt fa, és több házban pincék áztak be a kerületben, sok helyen nem működnek a közlekedési lámpák. Kérjük, hogy emiatt óvatosan közlekedjenek! Rendészeink járják a kerületet, a kárfelmérések miatt kapcsolatban vannak a Katasztrófavédelem munkatársaival. A viharkárt szenvedett autók tulajdonosait […]

#Közlemény

Korábbi helyén várja a megújult Családtámogatási Iroda a józsefvárosiakat

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Újra a Baross utca 66–68. szám alatti épület helyiségeiben, megújult környezetben várja ügyfeleit a Családtámogatási Iroda június 19-től. A költözés miatt 2023. június 13., kedd és június 16., péntek között a Családtámogatási Irodában szünetel az ügyfélfogadás. Megértésüket és türelmüket köszönjük. 2023. június 19., hétfőtől újra a korábbi, megszokott helyen, a Baross utca 66–68. szám alatt […]

#Közlemény

A valóság a Befogadó Óvodák projekttel kapcsolatban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Magyar Nemzet 2023. február 28-án megjelent józsefvárosi óvodákkal kapcsolatos cikke valótlanságot állít, amikor úgy próbálja meg beállítani, mintha a józsefvárosi, az EU által támogatott Befogadó Óvodák projektre érkezett, összességében 97 millió forint értékű uniós forrás “nem az önkormányzat által fenntartott óvodák javára érkezett” volna. Az igazság ezzel szemben az, hogy a konzorciumi együttműködési megállapodás […]

#Gyerekbarát #Közlemény #Óvoda

Egyéni gazdaságok összeírása – Központi Statisztikai Hivatal 2022.

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

2022. november 14.- december 15. között kell adatot szolgáltatni a gazdáknak a növénytermesztésről, az állattenyésztésről, a mezőgazdasági tevékenységet végző munkaerőről, illetve a beruházásokkal, a termeléssel összefüggő ráfordításokkal kapcsolatban. Online kitöltés: www.maja.ksh.hu Személyes, vagy telefonos válaszadás: november 26- december 15. között www.ksh.hu    

#Közlemény

A Turbina Kulturális Központ minden nap éjfélig tarthat rendezvényeket a rendőrség állásfoglalása alapján

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Bujdosó Srácok Kft. 2021. 09.10-től kapta meg a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4. szám alatti épület ingatlanban tartandó „Turbina Kulturális Központ” elnevezésű, hétfőtől vasárnapig 10:00 – 22:00 óra között, rendszeresen tartandó zenés, táncos rendezvényre vonatkozó rendezvénytartási engedélyt. A Kft. a zenés, táncos rendezvény üzemelési idejének módosítására vonatkozóan ismételt kérelmet terjesztett elő 2022.05.24. napján, amiben […]

#Közlemény

Hőségriadó – a Józsefvárosi Önkormányzat intézkedései

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat önkéntesei és munkatársai a hőségriadó ideje alatt keddtől a 32-esek terén és a Blaha Lujza téren vizet osztanak az arra járók számára. Józsefvárosban valamennyi párakapu működik az alábbi helyeken: Mátyás tér, Golgota tér, Tisztes utcai játszótér, Horváth Mihály tér, Gutenberg tér, Teleki tér, Kálvária tér, Losonci tér A szökőkutak működnek az alábbi […]

#Közlemény

Nyári diákmunka a polgármesteri hivatalban

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

 F E L H Í V Á S Nappali tagozatos tanulói jogviszonyban lévő 16 és 25 év közötti fiatalok részére nyári diákmunkában való részvételre A Nemzetgazdasági Minisztérium a fővárosi/megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai és a járási/kerületi hivatalok munkaügyi kirendeltségei idén is meghirdetik a nyári diákmunka programot. A program keretében 2022. július 1. – 2022. július 31. […]

#Közlemény

Bemutatjuk a megújult jozsefvaros.hu-t

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A Józsefvárosi Önkormányzat honlapja mától megújult struktúrában és kinézettel érhető el, a megszokott címen: https://jozsefvaros.hu. A honlapfejlesztés célja, hogy online felületünk ügyfélbarátabb, modernebb és átlátható legyen, azaz jobban szolgálja a helyieket. Ugyanakkor az átállásról fontos tudni, hogy fokozatos, azaz bizonyos tartalmak feltöltése még nem végleges. Az átállás alatt a felhasználók érzékelhetnek technikai problémákat, akár leállásokat […]

#Közlemény

Átadják a 3M metró kerületi állomásait

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Utolsó szakaszába lép május 14-én az M3-as metró felújítása: a szerelvények a déli szakaszon Kőbánya-Kispesttől a belvárost elérve a Kálvin térig járnak hétköznapokon. 2022. május 14-tól a metrópótló buszok a Kálvin térnél a Szentkirályi utcán keresztül fordulnak vissza, ezért a Szentkirályi utca Baross utca és Üllői út közötti szakaszán két irányú forgalmi rend lép életbe, […]

#Közlemény

A JKN Zrt. működését érintő képviselő-testületi döntések

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

A képviselő-testületi mai ülésén döntött arról, hogy indoklás nélkül felmenti a munkavégzés alól a JKN Zrt. vezérigazgatóját. A Józsefvárosi Önkormányzat 2022. május 5-i képviselő-testületi ülésén döntött arról, hogy indoklás nélkül felmenti a munkavégzés alól a JKN Zrt. vezérigazgatóját, aki határozott ideig, június végéig töltötte volna be a pozíciót. A vezérigazgatói posztra kiírt pályázat jelentkezési határideje […]

#Közlemény

Megújult a Budapest Mikrohitel

event_available Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Az eddigi 10 millió forintról 15 millió forintra emelkedett az egy hitelcélra maximálisan igénybe vehető összeg Józsefvárosi székhelyű vagy telephelyű mikrovállalkozások számára is kedvező kamatozású hiteleket nyújt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Budapest Mikrohitel Programja. A Józsefvárosi Mikrovállalkozások Kamattámogatási Programja keretében a józsefvárosi mikrovállalkozások igénybe vehetik a Budapest Mikrohitel Program termékeit kedvezményes kamatozás mellett. MEGEMELT HITELÖSSZEG: […]

#Közlemény

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!