Beszámoló a Közösségi Részvételi Iroda munkájáról: 2023. október-december

Utolsó frissítés: (Létrehozva: )

Közösségi Részvételi Iroda beszámoló: 2023. október-december

Negyedéves beszámoló a Közösségi Részvételi Iroda munkájáról.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete 2020. márciusi ülésén határozott a Közösségi Részvételi Iroda létrehozásáról. A Közösségi Részvételi Iroda célja olyan eszközök, folyamatok és programok kidolgozása és működtetése, amelyek lehetővé teszik a kerületi lakosok aktív részvételét a helyi ügyekről szóló párbeszédben és a közös döntéshozatalban. Mindezek előfeltétele a lakosság közérthető tájékoztatása és a közösségépítés. Emellett a Közösségi Részvételi Iroda az önkormányzat egyéb szerveivel – ügyosztályokkal, irodákkal, gazdasági társaságokkal és intézményekkel – is együttműködik a fent megfogalmazott célok megvalósítása érdekében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos olyan folyamat részvételivé, elérhetővé és közérthetővé tételében is szerepet vállalunk, amelyek egyébként is folynának a kerületben.

A közérthető tájékoztatás és az átláthatóság elvárása az Irodára is vonatkozik, ezért feladatunknak tartjuk, hogy negyedévente beszámoljunk a nyilvánosságnak arról, hogy a kapcsolódó időszakban milyen tevékenységet végeztünk és milyen eredményeket értünk el. A beszámolóval kapcsolatos kérdéseiket, megjegyzéseiket és javaslataikat várjuk a beszámoló végén felsorolt elérhetőségeink bármelyikén.

Az iroda 2020 március-júniusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2020. június-augusztusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2020. szeptember-novemberi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2020. december – 2021. márciusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2021. április – júniusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2021. július – szeptemberi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2021. október – decemberi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2022. január – márciusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2022. április – júniusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2022. július – szeptemberi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2022. október – decemberi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2023. január – márciusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2023. április – júniusi beszámolóját itt éri el.

Az iroda 2023. július – szeptemberi beszámolóját itt éri el.

Az Iroda működése

A Közösségi Részvételi Iroda közvetlen csapata nyolc főre nőtt, mert csatlakozott hozzánk még egy közösségszervező: így a csapatot jelenleg egy irodavezető, négy közösségszervező, egy kommunikációs munkatárs, egy közösségi asszisztens és egy informatikus alkotja. Rendszeresen együtt dolgozunk az önkormányzat kommunikációs vezetőjével és az ő munkatársaival is.

A Közösségi Részvételi Iroda működéséről részletesebben itt olvashat.

Munkánkban óriási segítséget jelentenek az önkéntes csapatunk tagjai és a különböző egyetemekről érkező gyakornokok is, akik most már több munkacsoportban tevékenykednek. Önkéntesnek itt lehet jelentkezni a Részvételi Irodába. Várjuk Önt is szeretettel!

Közérdekű tájékoztatás

A Közösségi Részvételi Iroda gondoskodik a kerületben található 34 utcai infopont kihelyezéséről, amelyek közérdeklődésre számottartó információkat tartalmaznak. Ezeket havonta frissítjük. Ezzel párhuzamosan folyamatosan plakátok segítségével tájékoztatjuk az önkormányzat intézményeiben, lakóházaiban, kutyafuttatóinak és parkjainak kerítésen a kerületieket az őket érintő információkról és rendezvényekről.

Az Iroda az önkormányzat hírlevelei közül a következőket kezelni: józsefvárosi Civil hírlevél, ami kifejezetten civil szervezetek számára szolgáltatat híreket, kutyás hírlevél, ami a kerületi kutyatartókhoz juttat el hasznos információkat és a Részvételi hírlevél, amiben kifejezetten azokról a lehetőségekről tájékoztatjuk a lakókat, ahol beleszólhatnak az önkormányzat munkájába. Ebben az időszakban elindítottuk a Társasházi hírlevelet is, ami a társasházak közös képviselőinek, intézi vagy számvizsgáló bizottsági tagjainak tartalmat hasznos információkat. Iratkozzon az Önkormányzat általános hírlevelére és a tematikus hírleveleinkre itt!

Ezeken kívül a jozsefvaros.hu oldal fenntartásának és fejlesztésének koordinálást is a Részvételi iroda végzi, tartalom tekintetében pedig többek között a Részvétel, a Szolgáltatások és Intézmények, az Ügyintézés és az English menüpontokat is mi töltjük meg tartalommal.

Ebben az időszakban a befejezés közelébe került a több, mint fél éve tartó fejlesztésünk, aminek a célja, hogy a https://reszvetel.jozsefvaros.hu/ oldalt egyfajta józsefvárosi részvételi portállá fejleszük, ahol minden részvételi lehetőség egy helyen megtalálható.

Gondozzuk a saját Facebook-oldalunkat, ahol az önkormányzat közösségi és részvételi híreit osztjuk meg. Elindult az iroda Instagram oldala is, amit itt találnak.

Az Iroda tartja fenn a Facebookon található Jóban Nyolcban csoportot, ami információ- és véleménycserére ad lehetőséget a józsefvárosi lakosoknak. Ezenkívül a kerületi civil szervezetek kérésének megfelelően létrehoztuk a Józsefvárosi civil szervezetek és csoportok közössége Facebook-csoportot is. A Fogadj örökbe egy közterületet! pályázat kapcsán működtettük a Facebook csoportot, ahol a mindenkori nyertes pályázók tapasztalatot cserélhetnek és segítettük a második körös pályázati felhívás terjesztését. Ha Ön civil szervezet vagy közösség tagja, csatlakozzon hozzánk! Végezetül, mi indítottuk el és tartjuk fenn a Csarnok negyedi kutyások Facebook csoportot is.

Ügyfélszolgálati feladatok

Mi végezzük a polgármesteri hivatali ügyfélkapcsolatainak minőségbiztosítását az elérhető statisztikai adatok elemzésével, ami abban segít, hogy rendszeres és számszerű visszajelzést kapjon a Hivatal az ügyfelek tapasztalatairól és a munkánk értékeléséről.

December 1-ig mi irányítottuk a Józsefváros Smart City applikáció fejlesztését, amit ezután teljes egészében átadtunk az Ügyfélszolgálat csapatának (a napi működtetést már egy ideje ők vitték).

Közösségi fogadóórák és lakossági fórumok

Fontos célunk, hogy megújuljon és érdemi tartalommal töltődjön fel a választott tisztségviselők és a lakosság közötti párbeszéd. Ezért kezdtünk bele 2019 őszén a közösségi fogadóórák szervezésébe.

Ebben az időszakban a Corvin negyed és a Palotanegyed közösségi fogadóóráját tartottuk meg, valamint két közmeghallgatást is szerveztünk – az egyik az évi rendes közmeghallgatás, a másik a Pázmány-campus fejlesztésével volt kapcsolatos – a Hivatal más szervezeti egységeinek közreműködésével.

Az események videóit megtekinthetik az Önkormányzat Facebook oldalán.

Ezen kívül az alábbi fórumokat szerveztük meg ebben az időszakban: Nyilvános fórum a roma stratégiáról október 3-án, Bejárás a Dankó udvarban október 4-én Lakossági fórum az új helyi építési szabályzatról október 12-én, Harminckettesek tere tervbemutató november 28-án és Társasházi fórum november 29-én. Részt vettünk a két lakáspályázati tanácsadó fórum szervezésében is október 10-én 18-án.

Rendezvények és közösségi események

Folytattuk az együttműködést a BMSZKI Alföldi utcai átmeneti szállójával és a Józsefvárosi Múzeummal és október 28-án és november 18-án újabb Így lakunk mi sétát szerveztünk.

Kerületszerte virágoztak az idei szomszédünnepek, amelyek megerősítik és támogatják a helyi közösségek közötti kapcsolatokat. Az idei Szomszédünnep pályázat keretén belül ebben az időszakban valósult meg a sorozat utolsó eseménye, a Népsziasztok! a KÖME szervezésében. Októberben tudásmegosztó közösségi esemény keretében a Szomszédünnep események szervezőivel közösen összegeztük a tapasztalatokat. A megvalósult eseményekről bővebben itt találhat információt. Térképen itt tekintheti meg őket.

Ezen kívül október 26-án megszerveztük az Én Józsefvárosom történetmesélő est negyedik alkalmát is a Népszínházban, amelynek témája a “multikulturális Józsefváros” volt, december 7-én pedig az év utolsó, záró alkalmát a Józsefvárosi Bálaszínben – ennek témája az “Ünnep” volt.

Október 17-én mi is kint voltunk a Déri utcaünnepen, hogy a környékbeli lakóknak bemutassuk a Részvételi iroda programjait. Segítettünk az előkészítésben és október 14-én részt is vettünk a Józsefárosi Bérlői Érdekvédelmi Közösségi Bérlői gyűlésén, valamint decemberben a VIII. kerületi önkormányzati lakásbérlők közössége által szervezett hasonló gyűlésen is.

Novemberben kulcsátadó ünnepséget és fórumot tartottunk az önkormányzattól kedvezményesen helyiséget bérlő szervezetek képviselőinek.

Októberben megszerveztük a most már hagyományosnak csereberét és pingpong bajnokságot a Polgármesteri Hivatal munkatársainak.

A Fogadj örökbe egy közterületet! pályázat nyerteseivel tudásmegosztó beszélgetést tartottunk decemberben.

Önkéntesek szervezése

A Közösségi Részvételi Iroda fontos feladatának tartja az önkéntesek bevonását a kerületi közösségi tevékenységekbe, ezért folyamatos az önkéntesek toborzása, képzése és munkájuk szervezése. Az önkéntesekhez ebben az időszakban csatlakozott két diákmunkás is, akik  nagyon lelkesen segítették a munkánkat és elkezdtük az őszi szakmai gyakorlatosaink felvételét is.

Ebben az időszakban az önkéntesek és gyakornokok a következőkben segítettek: Dankó udvar igényfelméréssel kapcsolatban pultozás, kérdőívezés, szórólapozás, részvétel a Harminckettesek terével kapcsolatos értékelés és véleményezésben, Szedd össze magad! táblák kihelyezése, plakátolás, segítség a közösségi fogadóórák, közösségi események és a közmeghallgatás lebonyolításában. Ebben az időszakban intenzívebben toboroztunk önkénteseket a Részvételi költségvetés szervezéséhez is, amihez nyilvános önkéntes találkozót is szerveztünk.

Ha szeretne részt venni a kerület jobbá tételében, jelentkezzen önkéntesnek Ön is ezen a linken!

Közösségfejlesztés és közösségszervezés

Ismét meghirdettük a 2022-es nyertes részvételi költségvetés ötlet keretében megvalósított pályázatot hajléktalan emberek számára szervezett közösségi programokra, amelyen civil szervezetek és intézmények vehetnek részt. A pályázat második körének nyerteseiről itt lehet olvasni.

Ebben az időszakban folytattuk a roma női klub szervezését a Roma Női Hálózattal együttműködésben, ahol a kerületben élő roma nők számára fontos ügyeket és problémákat beszéljük át.

Az őszi időszakban valósult meg a Tréner a futtatóban program nagy része a Zöldeb Egyesülettel együttműködésben, amelynek célja a kerületi kutyatartók segítése a felelős kutyatartásban.

Folytattuk a lakógyűlések szervezését a józsefvárosi önkormányzati házakban, az ősz folyamán 7 házban tartottuk meg ezeket a JGK és a Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztályának közreműködésével.

Segítjük a Kőbányai út 22-ben lévő Fővárosi Önkormányzati tulajdonú bérház lakóinak érdekvédelmi szerveződését és a velük dolgozó szociális munkásokat.

A II. János Pál pápa tér fejlesztési folyamatának részeként pályázatot hirdettünk a téren található csőszház közösségi dekorációjára.

Elindultak az egyeztetések a Fővárosi Önkormányzat, a környékbeli lakók és a Józsefvárosi Önkormányzat között az Auróra 19 közösségi kert kialakításával kapcsolatban (ez a Fővárosi Önkormányzat közösségi költségvetésén lett nyertes ötlet).

A Csarnok negyed kutyás fejlesztésére vonatkozó részvételi költségvetésen nyertes ötlet keretében két Csarnok negyedi óvodában is szerveztünk kutyás érzékenyítő foglalkozásokat a Zöldeb Egyesülettel.

Decemberben mi koordináltuk a kerület 11 pontjára kikerült közösségi karácsonyfák díszítését és részt vettünk a karácsonyi adománygyűjtés szervezésében is.

Konzultációk, részvételi folyamatok

Lezárult Százados negyed átfogó fejlesztését megalapozó igényfelmérés, amelynek során az itt élő lakók és itt található cégek, vállalkozások véleményét kérjük ki arról, hogy mit és hogyan érdemes javítani a negyedben.

A Józsefvárosi Önkormányzat szociális koncepciójának társadalmi véleményezése keretében folytattuk az ún. felhasználó tesztelést, hogy lássuk az igénylési folyamat nehézségeit és az új rendelet elfogadása után és szakmai-civil műhelyet is tartottunk, ahol a szociális támogatások elérésének fejlesztésére dolgoztunk ki közösen megoldásokat kerületi intézmények dolgozóival és civil szervezetek képviselőivel.

Részt vettünk a Harminckettesek tere átalakítása kapcsán 2023 őszén indított lakossági értékelési és véleményezési folyamat lebonyolításában.

Lezárult a Józsefvárosi Roma Program társadalmi véleményezése, a beérkezett véleményeket az Önkormányzat beépítette a program, amit a képviselő-testület el is fogadott.

Lezárult a Közművelődési koncepció társadalmi egyeztetése is, a beérkezett véleményeket az Önkormányzat beépítette a program, amit a képviselő-testület el is fogadott.

Lezárult a Százados negyed fejlesztéséről szóló igényfelmérés is, amelynek eredményei alapján az Önkormányzat fejlesztési tervet dolgoz ki, amit a nyilvánosság is megismerhet és vélemémyezhet.

Lezárult a Dankó udvar fejlesztéséről szóló igényfelmérés is (az udvar újranyitása a egy nyertes részvételi költségvetés ötlet), amelynek alapján elindul az udvar fejlesztésének megtervezése. A megnyitás részben egy 2022-es részvételi költségvetésben nyertes ötletnek köszönhető.

Lezárult a 2023-as kutyás igényfelmérés, amely alapot nyújt a 2024-es fejlesztésekre a kerületi kutyafuttatókban és más kutyásokat érintő területeken.

Továbbra is szakmai tanácsokkal támogattuk a Civilek a Palotanegyedért Egyesület kampányát annak érdekében, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának fejlesztését társadalmi egyeztetés előzze meg.

Részvételi költségvetés

Folyamatosan nyomon követjük és segítjük a 2022-es részvételi költségvetés nyertes ötleteinek megvalósítását és elindítottuk a a 2023-as részvételi költségvetés nyertes ötleteinek megvalósítását is (ebben a szakaszban már elsősorban koordinációs feladatunk van).

Mivel szeptemberben a képviselő-testület döntést hozott a 2024-es részvételi költségvetés megszervezéséről, az őszi időszakban nagyon sok munkánk volt ennek az előkészítésével, hogy januárban minden flottul el tudjon indulni.

A részvételi költségvetésről minden információt megtalál a reszvetel.jozsefvaros.hu oldalon.

Az önkormányzat JóKer gyerekrészvételi programjának keretében 2024-ben gyerekrészvételi költségvetés is lesz a kerületben, amelynek szintén továbbra is részt veszünk az előkészítésében.

Sajtómegjelenések és elismerések

2023 októberében a Józsefváros Újság számolt be a Dankó utcai igényfelmérésről, és az Én Józsefvárosom estről. A Népszava 2023 októberében készített interjút az irodánk vezetőjével, A Józsefváros Újság  2023 novemberében is beszámolt az Én Józsefvárosom estről. 2023 novemberében az egyik közösségszervezőnk előadott a Városdiplomáciai akadémián a részvételi költségvetésről, irodavezetőnk pedig részt vett előadóként a Rév8 Tök jó, de ne itt találkozóján és az Artemisszió Alapítvány Formabontások című konferenciáján. A Józsefváros Újság  2023 decemberében is beszámolt az Én Józsefvárosom estről.

A Közösségi Részvételi Iroda elérhetőségei:

Ha szeretne még többet megtudni a munkánkról vagy javaslata, kérdése van, várjuk megkeresését az alábbi elérhetőségek egyikén!

Honlap: https://jozsefvaros.hu/reszvetel/ és https://jozsefvaros.hu/otthon/polgarmesteri-hivatal/szervezeti-egysegek/kozossegi-reszveteli-iroda/

E-mail: reszvetel@jozsefvaros.hu

Weboldalainkon sütiket és egyéb internetes technológiákat használunk azért, hogy jobbá tegyük a böngészési élményt. Kérjük, hogy olvassa és fogadja el adatvédelmi tájékoztatónkat.!